Hírek

2010.02.17. 03:29

Tizenhét hektáron Csodaszarvas Tájparkot terveznek Rábahidvégre

A Rábával kapcsolatos tervekről, pályázatokról, egy készülő stratégiáról és megépítendő tájparkról is szó esett a 4. Rába-napon a körmendi RFT szervezésében.

Kozma Gábor

A meghívottakat, valamint Köbli József főszervezőt, a Rába-parti Fórum Egyesület elnökét és Bebes István körmendi városvezetőt Varga Lajos püspökmolnári polgármester üdvözölte a művelődési házban. Elsőként Köbli József tájékoztatott a Rábát érintő időszerű beruházásokról.

- Elmondhatom, hogy egy éven belül több területen is elkezdődhetnek a munkák. Rábahidvég mellett 17 hektáron indult építkezés, amely a minőségi időtöltést segíti, és kapcsolódik a vízi túrázáshoz is. Fokozottan figyelünk a Rába folyó menti településekre, az itt már elkezdődött vagy most induló fejlesztésekre. Víziszakmai tekintetben egységet alkot a Vasvár-Körmend-Szentgotthárd térség, és ezt a kört bővítjük.

Landherr Attila a Csodaszarvas Tájparkról tartott figyelmet keltő prezentációt.

- Vissza a természetbe, globális helyett lokálist - kezdte mondandóját. - A mai, spekulációs falanszter sehova sem vezet, vissza kell térnünk őseink hagyományaihoz, okulásul mai korunknak. A tájpark egyesítené mind-azon előnyöket, amelyeket 17 hektáron a fű, a rét, a tó, az ártér és a folyó kínál. És miért csodaszarvas a név? Mert ez az újjászületés jelképe. A tájpark szíve a 3 hektáros tó lesz, amely köré szervezzük a komplex építménysort. Karám rendszerben tartanak majd őshonos állatokat. Lesznek erdei játszóterek, pihenők, mód nyílik vízi túrázásra is. Ősi tűzhelyek, nomád házak, jurták idézik a kor hangulatát. Ezek az építmények és tárgyak nemcsak szemléltetnek, de szolgálnak is. Vagyis haszálhatja őket a látogató. Arra törekszünk, hogy családi porgramként is működjék a tájpark. Így egynapos programokat szervezünk foglalkoztatással és közös ebéddel, kirándulással. Szándékunk szerint családi hétvégére is mód nyílna. Ennek keretében helyi és nemzeti értékekkel ismerkedhetnének meg a vendégek - mondta Landherr Attila.

A továbbiakban részletesen szólt a beruházásról, megjegyezve: a Hegyhát-Göcsej Leader program első ütemében 90 millióra pályáznak, a kivitelezés már elindult.

A Rába-napon az RFT-vel kapcsolatban álló budapesti egyesületek, illetve kenusok is részt vettek. Megtudhattuk, hogy különféle környezetvédelmi, víziszakmai szervezetek munkájában vesznek részt, így rálátásuk van a nagyobb állami és uniós projektekre. Felmerült, hogy el kellene készíteni az átfogó Rába-stratégiát. Ezt az is indokolja, hogy szerkesztődik a Duna-stratégia, amelynek keretében a Duna fővárosa címért Budapest és Bécs versenyez. A fővárosi vendégek intenzíven részt vennének a Rába-stratégia kidolgozásában, az anyagot eljuttatják az érintett vasi polgármestereknek véleményezésre. E térségen 17 faluvezető egyet tud érteni abban, hogy a Rába igazi érték. Nos, ha ez így van, márpedig így van, akkor fejet kell hajtani előttük , hangzott el. A konferencián számos kérdést tárgyaltak még, közte a Rába tisztítását is. Köbli József szerint Csörötneknél óriási méretű, mintegy 800 (!) köbméteres szemétfal vár eltávolításra. Ezt évtizedekig emelték . Az RFT pályáz, és elkezdi a tisztítást. Málics Ferenc rátóti polgármester az Aradi emlékpark tervezett fejlesztéséről tájékoztatott.

 - Pályázunk, a beruházás 15 millióba kerülne, e pénzből méltóképpen felújíthatnánk a parkot és a környezetet is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!