Hírek

2017.08.11. 08:35

Több mint 14 ezer háztartás van áram nélkül Vas megyében

Nagy erőkkel dolgozik az áramszolgáltató a nyugat-dunántúli vihar okozta üzemzavar elhárításán, tudtuk meg Egyházi Nikolettától, az E.on-csoport szóvivőjétől.

Tóth Kata

A viharos szél csütörtök este érte el Zala, majd Vas és Győr-Moson-Sopron megye térségét. Az áramszolgáltatásban a vezetékekre dőlő fák, leszakadó faágak okoztak fennakadásokat, illetve nagyon sok  oszlopot, köztük vasszerkezeteket is kidöntött a szél és a vezetékekre zuhanó fák. A Nyugat-Dunántúlon belül is elsősorban Szombathely és Győr térségében történt a legtöbb meghibásodás, jelenleg (9.20-kor) 64 középfeszültségű vonalat és 31 ezer ügyfelüket érinti az áramszünet. A hibák elhárításán egész éjjel dolgoztak, és jelenleg is teljes létszámmal, illetve külső partnerek bevonásával folytatják a munkát. A mielőbbi javítást a katasztrófavédelem munkatársai is segítik – akik a kidőlt fák eltávolításán dolgoznak, hogy szakembereik a javításokat elvégezhessék. A javítást végző szakemberek munkáját nehezítette, hogy sok helyen az utakra is fák dőltek, nagyobb faágak szakadtak le - melyek a közúti közlekedést jelentősen lassították.

Fotó: Szendi Péter

A szóvivő elmondta: a meghibásodások este 20 és 24 óra között történtek. A hibahelyek behatárolásához központjukból azonnal kapcsolásokat végeztek távműködtetésű berendezéseikkel, így perceken belül jelentősen csökkenteni tudták az üzemzavarban érintett ügyfeleik számát. (Ilyenkor néhány percen belül váltakozva hol van áramszolgáltatás, hol nincs, ez a kapcsolásokból adódó természetes jelenség.)

Sajnos a károk számosságára tekintettel várhatóan lesznek olyan hibahelyek, ahol a javítás szombatra húzódik át.

Az áramszolgáltató munkatársai mindent megtesznek a fennmaradt egyedi hibák mielőbbi elhárításáért, és szorosan együttműködnek a katasztrófavédelemmel a szolgáltatás mielőbbi helyreállítása érdekében. A reggeli órákban felvették a kapcsolatot az érintett települések polgármestereivel, hogy személyesen tájékoztassák őket a hibaelhárítás folyamatáról. Az érintett ügyfelek megértését és türelmét kérik és köszönik.

Vas megyében 14 691 háztartást érint az áramkimaradás. A következő településeken észleltek középfeszültségű hibát:

Alsószölnök, Alsóújlak, Apátistvánfalva, Bajánsenye, Balogunyom, Borgáta, Bögöt, Bucsu, Csákánydoroszló, Csénye, Csörötnek, Felsőszölnök, Gasztony, Őrimagyarósd, Őriszentpéter, Pecöl, Pinkamindszent, Porpác, Rábagyarmat, Rábatöttös, Rátót, Gyanógeregye, Halastó, Halogy, Hegyháthodász, Hegyhátsál, Hegyhátszentmárton, Ikervár, Ivánc, Kemestaródfa, Kercaszomor, Kerkáskápolna, Kétvölgy, Kondorfa, Körmend, Magyarnádalja, Magyarszombatfa, Megyehid, Nemeskolta, Orfalu, Ostffyasszonyfa, Rönök, Sárfimizdó, Sárvár-Hegyközség, Sorkifalud, Sorokpolány, Szakonyfalu, Szalafő, Szentgotthárd, Szőce, Táplánszentkereszt, Vasalja, Vasvár, Vasszentmihály, Velem, Zsédeny

A kisfeszültségű hálózaton bejelentett hibák kijavításán is folyamatosan dolgozik a szolgáltató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!