Hírek

2016.07.18. 14:19

Több mint 2 ezer kilométert gyalogolt - Kinyó Zsolt 40 nap alatt járta végig a Szent Márton Utat

Negyvennapos zarándoklata után megérkezett Szombathelyre Kinyó Zsolt, aki június 9-én Tours-ból indult el, hogy végigjárja az európai Szent Márton Utat. A 45 éves kalocsai tanár több mint 2 ezer kilométert tett meg gyalogosan egyedül, spártai körülmények és sokszor mostoha időjárás közepette.

Fanfármuzsikával és frissítővel várták a városháza előtti téren Kinyó Zsoltot, aki Szent Márton püspökségének helyszínétől szülővárosáig gyalogolt negyven nap alatt. Alig tucatnyian járták végig eddig az európai Szent Márton Útvonalat, de senki sem ért célba ilyen rövid idő alatt. Ez a tempó és táv bizony Zsolt cipőjén is nyomot hagyott: teljesen elkopott a talpa és a sarka.

Naponta 50 kilométert gyalogolt hegyeken és sík terepen egyaránt. Volt, hogy 40 fokban sétált, máskor eső áztatta a sátrát. Vetett ágyban és szabad ég alatt is éjszakázott. Minden nap reggel 6 órakor indult útnak, és általában este 6-ig, de sokszor 9-ig is gyalogolt. Kevés ruhát, vizet és élelmet vitt magával, de a hátizsákja így is 14 kilogrammot nyomott. A tájékozódásban a telefonja segítette, ügyelnie kellett rá, hogy mindig fel legyen töltve az akkumulátor. Fürdeni sem adódott mindig alkalma, meleg ételt talán kétszer evett útja során.

- A távolság mellett az időjárás nehezítette meg leginkább a sétámat. Franciaországban kifogtam egy kéthetes esős periódust. Éjjel arra ébredtem, hogy áll a víz a sátramban. Reggelre persze semmim nem száradt meg, vizes zokniban, ruhában vágtam neki az útnak. Szerencsére elkerült a nátha. Egyébként az egész utat egy doboz fájdalomcsillapítóval és ragtapasszal a zsákomban tettem meg - számolt be Zsolt.

S hogy miért vállalta ezt a hosszú, megerőltető utat?

- Az út talált meg engem, és nem fordítva. Jó lehetőséget láttam benne. Sok szerencse is kell persze egy ilyen úthoz, meg komoly elhatározás. De azt gondolom, annyi minden összegyűlik a hátizsákban egy ilyen hosszú út során, hogy megéri minden egyes könnycsepp, ami közben elgördül, hogy a végén azt mondd, hogy igen, itt voltam, de jó volt - magyarázta.

Útja során rengeteg segítőkész emberrel találkozott. Volt, aki a sátrának adott helyet az udvarában, mások étellel, vízzel kínálták, otthonukba invitálták.

- Bárhová mentem, az első mondatom az volt, hogy nem vagyok migráns. Mert persze mindenhol annak néztek, volt, ahol a rendőrök is megtaláltak. Amikor elmondtam, hogy zarándok vagyok,  abban a pillanatban mosolyogtak, és azt mondták: hajrá barátom, gyere, segítünk! Jó volt látni, hogy Olaszországban, Franciaországban és Szlovéniában is voltak emberek, akik nem beszélték, hanem élték a mások szeretetét. Ez elgondolkodtatott - mesélte Kinyó Zsolt.

Dr. Puskás Tivadar gratulált Zsoltnak kivételes teljesítményéhez. A polgármester azt mondta, ez az egyszemélyes gyalogos zarándoklat is példa arra, hogy nem hiábavaló dolog mások segítőkészségére alapozni.

- Szerintem ez egy páratlan dolog, hogy negyven nap alatt sikerült ezt teljesíteni. Csak úgy lehetett, hogy Szent Márton szellemiségét vitte magával, a segítés szellemiségét - fogalmazott a polgármester.

Kinyó Zsoltnak szombathelyi kötődése is van, itt szerezte földrajz-történelem szakos tanári diplomáját. Igazi kalandor, megmászta már a Kilimandzsárót, kétszer végigjárta az El Caminót. Utóbbiról könyvben írta meg élményeit. Azt mondja, a Via Sancti Martini más volt.

- Itt nem voltak olyan szállások, kiépített utak, mint a Caminón, sokszor rögtönözni kellett, nekem kellett megoldanom a problémákat, nem volt senki, aki helyettem megoldja. Ez egy sajátos út volt, viszi a pálmát az eddigi kalandjaim között. Sokat kellett küzdeni: minden egyes kilométerrel, minden egyes éjszakával meg kellett vívni. De a vízhólyagok, a lekopott körmök és a hátizsák okozta sebek ellenére is megérte - mondta el Kinyó Zsolt.

A célban ott várta Zsoltot a felesége, aki minden kalandjában támogatja őt. Együtt indultak autóval haza Kalocsára, de előbb elköltöttek egy finom ebédet, amit Zsolt már igazán megérdemelt.

Kinyó Zsolt nem az a típus, aki ezek után láblógatva pihen, már a következő útján töri a fejét. Nagy álma eljutni Los Angelesből Chicagón át New Yorkba a legendás 66-os úton. Ám azt az 5200 kilométeres távot már nem gyalog, hanem lakóautóval tenné meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!