Hírek

2014.11.25. 19:50

Toborzásba kezdett a rendőrség

Szombathely - A rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Vas megyében is adott.

Némethy Mária

– Aki a rendőri hivatást választja, biztos megélhetést választ – jelentette ki kedden a rendőrségi toborzás célját ismertető sajtótájékoztatón Török György rendőr alezredes, a toborzó tisztek Vas megyei koordinátora.

Az országos rendőrfőkapitány rendelte el, hogy január végéig minden megyében tartsanak rendőr toborzást. Ezekre minden olyan érettségi előtt álló, vagy már érettségizett fiatalt várnak 35 éves korig, akiknek pályaorientációjában a rendészet, a rendőri hivatás, mint életpályamodell szerepet kaphat.

A rendőri pálya iránti érdeklődés felkeltésére, vagy a már kialakult motiváció megerősítésére irányuló toborzás a Körmendi Rendészeti Szakközépiskolában a november 26-ára szervezett nyílt nappal kezdődik. A szakközépiskola bemutatkozását követően, a rendőrszakma iránt elkötelezetteket a Körmendi Rendőrkapitányság vezetése és munkatársai is várják a rendőrkapitányság épületébe kötetlen beszélgetésre.

Török György alezredes bemutatta a városi rendőrkapitányságokon a toborzásért felelős tiszteket. Kiderült, két-három nyílt napot szerveznek, s akár végzős középiskolai osztályokat is beengednek majd a rendőrségekre.

A fiataloknak bemutatják a különféle szakterületeket, tartanak nekik technikai és bűnmegelőzési bemutatót. A rendőrkapitányságok székhelyein a nyílt napok keretében kapitányságvezetők és a helyi állomány tagjai saját élményeiken keresztül is bemutatják a rendőri pálya sokszínűségét, ráirányítják az érdeklődők figyelmét arra, miért is jó a rendőrség szervezetéhez tartozni.

Szeretnének minél több információt adni az érdeklődőknek közvetlen, interaktív módon, fiatalos nyelven, ezért kedden kommunikációs tréninget is tartottak a nyílt napok levezetőinek.

Egy kérdésre válaszolva kiderült: az ország rendészeti iskoláinak mindegyikébe 200 fiatal jelentkezését várják. Természetesen a körmendi iskolába is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!