Hírek

2017.05.26. 09:16

Tömörd, Söpte és a 84-es főút is érintett – Aszfaltozási munkák kezdődnek a megyében

Vas megye – A 84-es több szakaszán, valamint alsóbbrendű utakon aszfaltoznak, a jövő héten három vasi helyszínen kezdődik munka. Érdemes türelmesnek lenni, pár nap alatt végeznek!

Bakos Ágnes

Május 29-én hétfőn kezdődik a „nagyüzem" – két útszakaszra kerül új burkolat (de legalábbis egy járhatóbb réteg).

A közútkezelő tájékoztatása szerint két nap alatt, hétfőn és kedden végeznek az aszfaltozással Szombathely és Söpte között a 8639-es jelű úton, a 1+400 és a 2+000 kilométerszelvények között. Amíg dolgoznak, addig jelzőlámpás forgalomirányítás mellett, váltakozva haladhat a forgalom.

Akik a 84-es főúton autóznak, már láthatták a „jelöléseke": a 34-es és a 44-es kilométerszelvények között végeznek több kisebb felújítást. Az úgynevezett „elszórt, lokális" burkolatjavítások május 29-étől június 8-áig tartanak. Jelzőlámpás és jelzőtárcsás forgalomirányítás mellett lehet kerülni az éppen feltúrt szakaszokat, a munkálatokat mindkét irányból.

Június első napján kezdődik az aszfaltozási munka a tömördi bekötőúton: ez a 86128-as jelű út. Teljes lezárás mellett dolgoznak, terelőút az önkormányzati bekötőút lesz, sőt, sebességkorlátozásra is számítani kell a munkagépek mozgása miatt a bekötőút csatlakozásánál. Hogy ezzel a munkával mikor végeznek, azt egyelőre nem közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!