Hírek

2016.12.06. 10:14

Trezorokra utaztak, 10 millió forintot zsákmányoltak – Tolvaj banda ellen emeltek vádat Kőszegen

Ausztriai kávézóba és vendéglőbe is betört a magyar banda, széfeket vittek el a „legszívesebben”, de volt más zsákmányuk is. Több mint fél éven át ténykedtek, három vádlottnak letöltendőt javasol az ügyészség.

Bakos Ágnes

Jelentős értékre elkövetett lopás a vád a két magyar férfi és segítőik ellen – tájékoztatott dr. Fülöp Hajnalka, a Vas Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője.

A vádlottak 2014 júniusától 2015 márciusáig Burgenlandban követtek el vagyon elleni bűncselekményeket. Négy esetről tudni és mintegy 10 millió forint értékű a kár. Egy kávézóval kezdődött: az egyébként már büntetett előéletű két vádlott „kapott egy fülest" és egy kulcsot egy ausztriai kávézóhoz. Be is tértek és trezorokat loptak el. Magyarországon feszítették fel a széfeket, több mint 2 millió forintnyi eurót zsákmányoltak. A trezorokat út menti árokba dobták.

A második helyszínük egy raktár volt: onnan mindössze 12 ezer forintnyi értéket tudtak elvinni és mivel kulcsuk oda nem volt, befeszegették az ablakokat, ezzel pedig több millió forintos kárt okoztak. A harmadik felderített esetüknél egy másik társuk volt: az ő autójával mentek betörni. Egy bútorszéfet loptak egy ingatlanból. Több mint 3 millió forintnyi értéket vettek ki a széfből – megosztoztak a zsákmányon. Tavaly márciusban volt a negyedik, utolsó ismert akciójuk: akkor egy ausztriai vendéglőbe törtek be, készpénzt és dohányárut vittek el.

A négy vádlottból háromnak végrehajtandó fegyházbüntetést javasol a Kőszegi Járási Ügyészség, a negyediknek pedig felfüggesztett börtönbüntetést. Ezen kívül, amilyen arányban osztoztak a zsákmányon, olyan arányban szabna ki az ügyészség vagyonelkobzást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!