Hírek

2015.09.10. 17:50

Tudásközpont többek között a gépészmérnököknek is Szentgotthárdon

Szentgotthárd – 1,7 millió euróból, azaz mintegy félmilliárd forintból valósult meg az Opel új Tudásközpontja. A magyar kormány a projekthez 150 millió forint központi támogatást adott.

Cseszkó Tamás

A korszerű oktatóközpontban automatikai technikus, gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmák oktatásához alakítottak ki tanműhelyeket, de itt kap helyet a szombathelyi gépészmérnökképzés gyakorlati oktatóbázisa is. A szentgotthárdi helyszínen közel száz diák szakmai felkészítését tudják majd megoldani, valamint további száz, a duális képzésben résztvevő hallgató vesz majd részt képzésekben. A cél, hogy az oktatási központ létrejöttével egyfajta kompetenciaközponttá váljon  a szentgotthárdi üzem.

Az ünnepélyes megnyitón Solt Tamás, az Opel Szentgotthárd vezérigazgatója kiemelte: a cég tudatosan épít a jövő generációjára, éppen emiatt fontos, hogy segítsék a fiatalokat nemcsak a képzésben, hanem az elhelyezkedésben is. Joachim Koschnicke, az Opel kormányzati kapcsolatokért felelős alelnöke hangsúlyozta: kiemelt szerepe van Szentgotthárdnak az Opel termékstratégiájában. – Az Opel Astra típusú gyártmányokban kizárólag a helyben készített motorok kapnak majd helyet – hangzott el. – A most megnyitott tudásközpont nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy magasan képzett munkaerő-utánpótlása legyen az Opel Szentgotthárdnak, ezzel együtt a magyar autóiparnak.

Joachim Koschnicke szerint a cél, hogy hosszú távon biztosítsák a szakember utánpótlást, éppen ezért csatlakoztak a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Centrum céljait erősítendő gépészmérnökképzés ügyéhez is. – A mostani tudásközpontot a legkorszerűbb gépekkel szereltük fel, így a hallgatók, tanulók már az oktatás során megismerhetik azon technológiát, amelyet az Opelnél alkalmazunk. Ez pedig alkalmassá teszi őket, hogy a munka világában is azonnal helytálljanak – mondta az alelnök, aki elárulta, bár rengeteget repül szerte a világban, Magyarország, így a szentgotthárdi Opel-gyár is nagyon közel áll a szívéhez.

– Olyan, mintha hazajönnék – fogalmazott Joachim Koschnicke, majd köszönetet mondott a magyar kormánynak, hogy ezekben az időkben is megbízható partnerei a magyar autógyártás ügyének. – Jó a kapcsolatunk az Opel vezetőivel, csökkentettük az adókat, gőzerővel építjük a kétszer kétsávos utat Budapest és Szentgotthárd között, szeretnénk, ha gyors összeköttetés lenne Szentgotthárd és az országhatár között, ám mindez édeskevés lenne, ha Önök nem tennék a dolgukat nagy szorgalommal, áldozattal és szakértelemmel – fogalmazott köszöntőjében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tárcavezető hozzátette: a mostani beruházás üzenete, hogy érdemes a magyar jövőbe, a magyar fiatalokba befektetni, mert ez egyúttal a magyar szaktudásba való befektetést jelenti.

- Az Opel a beruházásaival, kapacitásbővítésével stabil alapját képezi a magyar autóipar töretlen fejlődésének – húzta alá a miniszter, hozzátéve, hogy ezen fejlődés jó bizonyítéka annak, hogy Magyarország helyes stratégiát, helyes utakat választott akkor, amikor arról döntött, hogy milyen módon akar erősebb lenni, mint a válság előtti időszakban. Szijjártó emlékeztetett: mára az Opel a térség gazdasági motorjává vált, ezért is öröm minden magyar számára, hogy a szentgotthárdi gyár az anyavállalat egyik legfontosabb láncszeme. A miniszter kiemelte, olyan kormányzati döntésekre van szükség, amely továbbra is vonzóvá teszi hazánkat a befektetők előtt. Ezért is fontos a megfelelő képzettségű szakemberek és az utánpótlás ügye, amelyre folyamatosan figyelni kell. – Az utóbbi időkben a kormány több fontos intézkedést tett a szakképzés színvonalának növelése érdekében, a Nemzetgazdasági Minisztérium 44 szakképzési központja alá 303 köznevelési intézmény tartozik. A versenyképesség megőrzése és növelés érdekében végrehajtott változások 200 ezer tanulót és 25 ezer pedagógust érintenek – húzta alá a miniszter, hozzátéve, hogy a következő hat évben 50 milliárd forintból 7 ezer tanműhelyet hoznak létre és újítanak fel. Az ünnepség végén Szijjártó Péter a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést adta át Joachim Koschnickének, a magyar és német gazdasági kapcsolatok érdekében kifejtett munkássága elismeréseként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!