Hírek

2016.03.28. 11:14

Tűzoltók húsvéthétfőn: ezt csinálták a lányokkal Kőszegszerdahelyen!

Kőszegszerdahely – Kora reggel tűzoltókocsijukkal érkeztek a lányos házakhoz húsvéthétfőn a Kőszegszerdahelyi Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület tagjai. Ők vigyorogtak és sütit kaptak – a vízsugár elé kifeszített lányok meg visítottak, majd rohantak átöltözni. Végül persze mindannyian nevettek.

Simán Klára

A legédesebb álmából ébresztették Mersich Szonját, és úgy, ahogy volt, kicipelték a fiúk elé – kapott a vízsugárból rendesen! Mint megtudtuk, neki ez volt az első „tűzoltós" locsolása.

- Már fél évtizede így ébresztjük a falubeli lányokat, most tíz házhoz terveztünk kimenni – mondta el kérdésünkre Mersich Miklós elnök. Hozzátette, hogy mivel öt hölgy is tagja az egyesületnek, elsőként őket tisztelik meg a kedves(nek szánt), és mindenképpen hatékony ébresztővel. Egyiküket, Mersich Martinát meglestük: rutinosan - bár láthatóan félt a hideg víztől – fogadta csapattársait.

- Három-négy váltóruhát mindig előkészítünk, mert a tűzoltósági roham után jönnek a fiatalabb fiúk, szódával – árulta el nekünk Martina. (Húga már a forró zuhany melegét élvezte.) Közben a lángok – és a vízsugarak (akkor még gálánsnak és viccesnek hitt) - lovagjait sütivel, frissítővel és persze saját készítésű, viasszal rajzolt hímes tojással kínálták odakint. Martina elmondta, hogy pénzt csak idegeneknek szokás adni, az ismerősöket saját készítésű finomságokkal, akár pálinkával, borral is kínálják, Kőszegszerdahelyen így szokás.

Csupa vidám fickót találtunk az udvaron, látszott, hogy máris készülnek a következő akcióra.

Egyikük azonban – a nehéz egyenruha, sisak ellenére – gyanúsan gyorsan kezdett e sorok írója után futni, így sürgős menekülhetnékünk támadt... egy ideig sikerrel köröztük a kocsi körül, majd amikor még árkot is ugrottunk, látta a szerdahelyi csapat, hogy nem lesz egyszerű elkapni az érintett újságírót (speciel engem), jött tehát a többi is... nyolcan voltak, ők győztek! Egyikük felemelt, úgy sikerült részesülni a húsvéthétfői hagyományból mindkettőnknek – ugyanis így ő is kapott a locsolásból... nem úsztuk meg szárazon. Hősies küzdelem volt, jelentem tisztelettel!

- Az ilyen akciók kiváló csapatépítők is – mondta Mersich Miklós. Az elnök azonban azt is hozzátette, hogy ebben a hagyományban csakis a 18 év felettiek vehetnek részt: idén két új tagot is köszönthettek. Egyikük Németh Dániel, aki nagyon örült annak, hogy immár ő is „beavatott" lett, büszke rá, hogy mostantól (a megszokott kölni helyett) így követheti a régi húsvéti hagyományt. A többiekkel a locsolás végén együtt szavalta az általuk írt verset:

„Szerdahelyi tűzoltók vagyunk,

elért eddig is a slagunk.

Ide betoppantunk, stájerünkből meglocsoltunk.

Vizünk friss és kellemes,

tartályunkban már hathetes.

De azért mi nem sajnáltuk, elhervadni nem hagyhattunk!

Lehörpintünk egy jó nedűt,

így kapunk mi egy kis derűt,

s megyünk máris tovább hátra,

van még néhány égő lányka."

A környező települések közül egyébként Velemben kaptak hasonló ébresztőt a hölgyek, de a Cáki Önkéntes Tűzoltó Egyesület Ifjúsági Csapata is járja a falut: a lányok szerint kora délutánig lehet még számítani a locsolók érkezésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!