Hírek

2013.02.08. 15:32

Új műszer a Markusovszky kórházban

Szombathely - Neuronavigációs rendszert adtak át péntek délután a Markusovszky kórházban. A műszer 110 millió forintba került, s a beavatkozások pontosságát segítheti elő.

Bajdó Bettina

Prof. dr. Nagy Lajos, a kórház vezérigazgató főorvosa  elmondta,  az új műszer nagy előrelépést jelent a betegellátásban. A  készülékkel az idegsebészeti és a fül-orr-gégészeti osztály munkáját segíthetik. A vezérigazgató hozzátette,  a 110 milliós készüléket saját forrásból vették, s a fejlesztések  sora itt nem áll meg. Beszélt azokról a pályázatokról, melyeken már sikerrel szerepelt a kórház, például az új belgyógyászati tömb építéséről.

Az ünnepségen részt vett dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter, aki  szerint az új műszer nagy segítség lehet a beteg sejtek elleni küzdelemben, hiszen jóval túlmutat a sebészi pontosságon. Kiemelte még a készüléket kezelő  kórházi csapat felkészültségét és a jó gazdálkodást, hogy a szűkös anyagi források mellett is volt mód a műszer megvásárlására.

A neuronavigációs rendszert dr. Szabó József osztályvezető főorvos mutatta be. A készülék alkalmas olyan műtéti beavatkozásokra, melyeket eddig nem tudtak elvégezni, továbbá pontosabbá és biztosabbá teszi az operációkat. Használhatják koponya- és gerincműtéteknél is. Ilyen készülék  csak négy-öt van az országban, ám azok  ennél elavultabbak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!