Hírek

2016.07.05. 13:05

Új szobor Péruska Márián - Szent Tamás, a földmérők védőszentjének szobrát szentelték fel

Péruska Mária - Ha ön bármilyen hivatás gyakorlója, ezen a kegyhelyen szinte biztosan megtalálná az ön védőszentjének szobrát is.

Elek Szilveszter

Péruska Mária meghitt zarándokhely, amely épp olyan fontos a magyaroknak, mint a horvátoknak és a németeknek. A kápolna 1996-óta minden július első vasárnapján egy nagyon ünnepélyes szentmisének ad helyet.

- Húsz évvel ezelőtt Horvátzsidány plébánosa, Dumovits István és dr. Prohászka Imre, Győr-Moson-Sopron megye tűzoltóságának akkori parancsnoka úgy döntött, hogy szobrot állítanak itt a hivatások védőszentjeinek - mondta Fehér Imre nyugalmazott határőr őrnagy, a rendezvény világi szervezője. - Mivel ők voltak a kezdeményezők, ezért az ő védőszentjük, Szent Flórián szobra került ide elsőként - tette hozzá.

- A férjem tiszta szívű tűzoltó volt, aki elkötelezett keresztény családban nőtt fel - hallottuk dr. Prohászkáné dr. Szilágyi Enikőtől, akinek néhai férje hozta létre ezt a zarándoklatot. - A legfőbb célja volt, hogy a tűzoltók megünnepelhessék védőszentjüket, részesülhessenek annak áldásában, ezért kezdeményezte ezt a zarándoklatot - mondta még.

Az esemény védnöke, Dr. Tollár Tibor tűzoltó vezérőrnagy, tűzoltósági főtanácsos, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója levelében a katasztrófavédelem tűzoltóinak hivatástudatát és bátorságát méltatta. Mivel ő nem tudott jelen lenni a szentmisén, ezért szavait Sallai Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója tolmácsolta. - A tűzoltók ezen a helyen adóznak Szent Flóriánnak, annak a római katonának és tűzoltónak, akinek az élete és mártírhalála jelképezi a tűzoltó-hivatást, a segíteni akarást, a bátorságot, a bajtársiasságot és nem utolsó sorban a biztonság védelmét. Mi, a rendvédelem képviselői egyet szeretnének megóvni, Magyarország biztonságát - hallottuk tőle.

Dr. habil. Schmatovich János teológus, a szentmise főcelebránsa is kiemelte, hogy mennyire fontos a tűzoltók munkája. - Egyszerűen fantasztikus, hogy vannak olyan emberek, akik ha kell, az életüket is odaadnák azért, hogy megvédjék mások életét és vagyontárgyait - mondta.

- Az emlékhely évről évre gyarapszik, mivel egyre több szervezet szenteli fel itt a védőszentje szobrát - tudtuk meg Fehér Imrétől. - Az idei szentmisén Szent Tamás, a földmérők és geológusok szobrát szenteltük fel - mondta még.

A felszentelés ünnepélyes pillanata előtt beszédet mondott Szent Tamás szobránál Csire Imre földmérő mérnök. - Ez a szakma az egész társadalom egyik alappillére. Ahhoz, hogy megtalálja célját, mindenkinek, így a zarándokoknak és a tűzoltóknak is jó térképre van szüksége. Ugyanis a rossz, pontatlan térképpel csak eltévedni lehet - hangsúlyozta a földmérő mérnök.

A szobor megáldását követően V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára köszöntötte a földmérőket. - Bármi épül, a mögött, ha láthatatlanul is, de mindig ott van a földmérők munkája - mondta az államtitkár. - Térképeket készítenek, amik alapján tájékozódni tudunk. Munkájuk közben a földmérők megbízható, megkérdőjelezhetetlen alappontokra támaszkodnak. Mindannyian azt szeretnénk, hogy az életünkben is biztos pontok és erkölcsi referenciahálózatok legyenek, amelyekhez igazodhatunk. Sok ember számára ez a hit - hallottuk még tőle.

A zord idő ellenére rengetegen ellátogattak a Péruska Mária zarándokhelyre, ami különösen népszerű a környékbeliek körében.

- Nagyon szeretek ide kijárni a családommal - hallottuk Lipics Martinától. - Amikor csak lehetőségünk van, meglátogatjuk a zarándokhelyet. A hely különleges hangulata mellett értékeljük még a szép természetet és a friss levegőt is - mondta.

A büki Csóka József vallásos családból származik, így számára nem is lehetett kérdéses, hogy kilátogat-e a zarándoklatokra, vagy sem. - Aki részt vesz egy zarándoklati szentmisén, annak felfrissül a lelke - hallottuk tőle. - Ezekből mindig lehet meríteni és így tisztábban, sikeresebben tudjuk a jövőt tovább építeni - tette hozzá.

- Ezzel a rendezvénnyel kapcsolatban az összetartozást emelném ki - mondta Fehér Imre. - 2001 óta vagyok a zarándoklat világi főszervezője, akkor különlegesebb, katonásabb jelleget adtam neki azáltal, hogy a mi egyesületünk a csapatunk zászlóival jelent meg - tudtuk meg Fehér Imrétől. - Örvendetes módon azóta egyre több csoport a zászlóit is magával hozza ide. Ezt én azért tartom fontosnak, mert a zászló egy közösség egységét is szimbolizálja. Itt, Péruska Márián minden évben együtt ünnepelhetnek a hivatások képviselői és a vendégek is - mondta még.

A rendezvényen egy perc néma csenddel megemlékeztek arra a négy tűzszerészre is, akik július elsején hősi halált haltak egy robbanótest hatástalanítása közben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!