Hírek

2015.09.02. 13:24

Újabb környezetszennyezés a Rábán? – Ólom kerülhet a vízbe Szentgotthárdnál

Szentgotthárd – A környezetvédők szerint újabb veszély fenyegetheti a Rábát. A só után most ólom kerülhet a folyóba. A zöldek most az osztrák drótgyárban folyó próbaüzem eredményeit várják, amely után kiderülhet, hogy tonnáról vagy kilogrammról beszélünk-e.

Bajdó Bettina

Woki Zoltán szentgotthárdi környezetvédő, a PRONAS alapító elnöke visszaidézte, hogy néhány évvel ezelőtt a fürstenfeldi geotermikus erőműből naponta több tonna só került a Feistritz, onnan a Lapincs, majd a Rába folyókba. Ennek az volt az oka, hogy a fűtésre használt termálvizet az eredeti tervhez képest nem sajtolták vissza a földbe kőzetnehézségekre hivatkozva, ehelyett a folyóba eresztették a felhasznált termálvizet. A Rába habzása mellett emiatt is erőteljes magyar tiltakozások voltak – főleg a szentgotthárdi PRONAS környezetvédelmi szervezet részéről –, amelynek köszönhetően a geotermikus erőművet 2008-ban bezárták.

Fotó: Fébert Ildikó

– Az osztrák Kleine Zeitung most újabb veszélyre hívta fel a figyelmet – folytatta a környezetvédő. – A fürstenfeldi valamikori drótgyárban jelentős termelésbővítést hajtanak végre. Ennek során a hajszálnál is vékonyabb drótszálakat az előállításánál ólomfürdőben fogják hűteni. Egy korábbi német partnerük most azt hozta nyilvánosságra, ennek során évente négy-nyolc tonna ólom kerülhet a Feistritz folyóba, mivel a szennyvíztisztítót nem az ólomfürdőre építették. Azt pedig már tudjuk, hogy ami a Feistritzbe engednek, az onnan a Lapincsba, majd végül a Rábába kerül. A hírre már az osztrák zöldek is ráharaptak, megy a kölcsönös adok-kapok. A gyár illetékesei üzemlátogatásra hívták a város polgármesterét és a teljes képviselő-testületet, ám cáfolják a lehetséges folyószennyezést. Azzal érvelnek, hogy bőven betartják a megengedett határértékeket, 2 millió eurót invesztáltak a szennyvíztisztítóba.

Woki Zoltán utánajárt a tényeknek. Ami eddig kiderült, hogy a bécsi Környezetvédelmi Minisztérium véleménye szerint a várható ólomterhelés lényegesen kevesebb lesz, mint ami a médiában megjelent, évente egy számjegyű kilogramm. Ezek szerint legfeljebb kilenc kilogrammra lehet majd számítani. A korábbi Rába-szennyezésnél is kezdetben a megengedett egyéni kibocsátásokra hivatkoztak az osztrákok, de a számos megengedett terhelés külön-külön egyszer csak túl sok lett a folyónak. Nehogy ez egy újabb kezdet legyen.

Az Osztrák–Magyar Határvízi Bizottságon keresztül a magyarok állásfoglalást is kikérik a közeljövőben, így valószínű, hogy a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság is foglalkozni fog az üggyel.

Azt is elmondta még, hogy most folyik a próbaüzem, és a végleges engedélyezési eljárás. Ezek lezárása után többet tudnak majd, erre várnak az osztrák zöldek is. Hangsúlyozta, remélhetőleg nem kell azért aggódni, hogy a só helyett most jelentősebb mennyiségű ólom fogja szennyezni a Rábát. Az még kérdés, hogy több tonna vagy csak néhány kilogramm.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!