Hírek

2014.09.21. 09:16

Ünnep a kemencének – Körbeülték a parázsló tüzet

A hét végén harmadik alkalommal gyűltek össze ünnepelni Szattán a helybéliek és a vendégek a település közösségi kemencéje mellé.

Kálmán György

Markó Sándor polgármester mielőtt a rendezvényről, illetve a kemencéről szólt volna, megjegyezte „történelmi eseménynek” vagyunk részesei, ezen a szombati délutánon, mivel Szatta lakossága a duplájára – majdnem triplájára - nőtt szűk két óra leforgása alatt. Való igaz, régen láttak ennyi embert, a 80 főt épphogy elérő kis őrségi falucskában.

– Évekkel ezelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy a kistelepüléseken az összefogás és az aktív közösség élet a túlélés lehetőségei. Ennek tükrében építettünk 2012-ben a faluházunkkal szembeni közösségi téren egy kemencét felajánlásokból, társadalmi munkában ­– hangsúlyozta a polgármester.

- Amikor elkészült megünnepeltük a munkánk eredményét, és megrendeztük az első Kemence Ünnepet. Így lett a kemencénk a közösségi programjaink helyszíne, főleg azoké, amelyek sütéssel, főzéssel járnak együtt. Az idén először nemcsak a kemencében készítünk ételeket, hanem szabadtéren is lehet főzni, sütni – mondta Markó Sándor.

Marton Gézáné, Ildikó a főszervezők egyike arról szólt, hogy 16 csapat főz és süt különböző ételeket, de ez nem főzőverseny. Az ételek saját maguk örömére, a mások megvendégelésére készítik. Aki ezen a délutánon megfordult a kemence mellett és a tüzek között, az igazi kulináris kavalkádnak lehetett a szemtanúja. A kemencében különböző kelt tészták és húsos ételek készültek, a bográcsokban pedig gulyások, pörköltek és más egyéb finomságok. Érkeztek főző csapatok az őrségi régióból, a szomszédos falvakból és 12 fővel Telekes is képviseltette magát. A két település közötti példaértékű az együttműködés és a baráti kapcsolat. Orbán László a telekesiek polgármestere szattai származású, bár már 1979-ben elkerült innen, erős kötődése a szülőfalujához megmaradt. Ebből fakad a barátság, és természetesen a két falu fogadó készségéből.

– Éves szinten két-három alakalommal veszünk részt egymás közösségi, szabadidős rendezvényein már 1994. óta. Mindig jó Szattára jönni, és mindig jó vendégül látni őket Telekesen - mondta a vendégek polgármestere. Kulturális program és vetélkedők is színesítették a délutánt. A Kemence Ünnep egyik fő attrakciója a sodrófahajítás, amelyet minden évben két kategóriában rendeznek meg. A nyugdíjas hölgyek, vagy ahogy magukat itt hívják, a „retro-lányok” és az aktív lányok versenye ez – tudtuk meg Markó Sándor polgármestertől, aki végezetül elmondta még, hogy örömteli számukra, hogy az idén is ennyien megtisztelték őket és vettek részt a rendezvényükön. Ez is alátámasztja azt az elhatározásukat, hogy hagyománnyá kívánják tenni az eseményt. A szervezők által készített közös vacsorával majd táncmulatsággal ért véget a harmadik Kemence Ünnep Szattán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!