Hírek

2016.09.30. 19:50

Utcák, járdák szépülhetnek

Vép/Bozzai - Pályázat beadásáról döntött a képviselő-testület - járdafelújítások várhatók. Az alapító okiratban foglalthoz képest 20 százalékkal több gyereket vehetnek fel az óvodába. Nem lesz adóemelés, és új adónemet se vezetnek be.

Tóth Kata

Az elmúlt hetekben kétszer is ülésezett a vépi képviselő-testület, másodjára Bozzaival közösen. Egy pályázat benyújtásáról határoztak a képviselők, amit az adósságkonszolidációban nem részesült települési önkormányzatok fejlesztéseinek támogatására írtak ki. Vép belterületén a még hátramaradt utcák felújítására, járdák karbantartására és a temetőben kerítésbe épített urnafal kialakítására kértek támogatást. A lakosságszám alapján igényelhető 112 millió forint felett 1 millió 137 ezer forint kiegészítésre lesz szükség a város részéről az összes tervezett munka - a járdafelújítások - elvégzéséhez. November közepéig várható döntés a beérkezett pályázatokról.


Még az ősszel 100 fő fölé emelkedik a Vadvirág művészeti óvoda gyermeklétszáma. A képen Takács Józsefné óvodavezető néhány szeptembertől járó kiscsoportossal, Kispál Patrikkal, Bakonyi Szebasztiánnal, Lengyel Elizával és Mizda Majával Fotó: Tóth Kata

A nyertes önkormányzatok a támogatást 2018. december 31-ig kell, hogy felhasználják. Az ülésen szóba került a háziorvosi ügyelet finanszírozásának kérdése is: többek között az, hogy Vép a Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulás többi tagjával megegyező mértékben - 3 millió 645 ezer forinttal - járul hozzá az orvosi ügyeleti rendelő felújításához. A Vépi Vadvirág Művészeti Óvoda vezetője, Takács Józsefné kéréssel fordult a testülethez: engedélyezzék, hogy az intézménybe felvehető gyermeklétszámuk húsz százalékkal meghaladhassa az alapító okiratba foglalt maximumot. A jelentkezések alapján ősszel száz fő fölé emelkedik a létszám. A képviselők - örömmel - igennel szavaztak. Vép és Bozzai képviselő-testülete együttes ülést is tartott: intézményi beszámolókat és tájékoztatókat hallgattak meg és fogadtak el az önkormányzat gazdálkodásának első félévi helyzetéről. Továbbra is a takarékos gazdálkodás jellemzi a hivatalt és intézményeit.

Az önkormányzatok adminisztrációjához támogatást nyújtó ASP-rendszert országosan kiterjesztik. A két település képviselői - csatlakozva a pályázati felhíváshoz - döntöttek arról, hogy a számukra elérhető plafon-összegre, hétmillió forintra pályáznak a felhő alapú szolgáltatás eléréséért. A kormány a Magyar Államkincstár útján működteti a rendszert. A felhasználók - a hivatali dolgozók - az interneten keresztül érik majd el a távoli szervereken futó alkalmazásokat.

Az önkormányzatok ilyen módon adóügyeket intézhetnek, iratkezelést, könyvelést végezhetnek, és ingatlan-nyilvántartásukat is vezethetik.

A Tudás Fája Közalapítvány is beszámolt idei első féléves működéséről: teljesítette vállalásait, támogatva az alapító okiratban meghatározott célok, tevékenységek megvalósulását. A kuratórium elnöke, Molnár Krisztina megköszönte az adományozók segítségét. Elmondta, hogy az egy százalék felajánlásokból rekordösszeg, 448 ezer 221 forint folyt be az alapítvány pénztárába.

Az adóztatásról szóló beszámoló és az adórendeletek felülvizsgálata is napirenden szerepeltek. Vép adóbevétele nőtt: az elmúlt fél évben nyolcmillió forinttal lett több. Az adóhátralék jelentősen csökkent az előző évekhez képest - hatmillió forinttal kevesebb mint tavaly. Az évek alatt felhalmozódott adóhátralék összege még így is 11-12 millió forint között van. A vépi polgároknak jó hír: az önkormányzat nem kíván adót emelni, sem új adónemet kialakítani.

Nem kívánnak adót emelni, sem új adónemet kialakítani

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!