Hírek

2017.02.12. 11:11

Vadászbál jókedvvel, tánccal és Solymos Tónival

Bükfürdő - Majdnem négyszáz embernek terítettek a megye legnagyobb bálján szombaton. A sztárvendég Solymos Tóni volt, a bál szépe Berta Anett lett.

Nagy Ildikó

A vendégeket a vasi vadászkürtösök fogadták az étterem előtt szombaton este, a hölgyek a bejáratnál rózsát és szép bókokat kaptak: minden adott volt a jó hangulathoz. A bálozókat Gagyi István, a megyei vadászkamara és a Vasi Vadgazdálkodók Védegyletének elnöke köszöntötte elsőként.

Az elnök - szokás szerint - értékelte az elmúlt évi munkát, külön kiemelte az új vadászati törvény elfogadását. Mint mondta, a gazdálkodás kereteit húsz évre megszabó, új törvényt több szomszédos országban „irigylik" tőlünk. Gagyi István az országos vadászkamara és az agrárgazdasági kamara képviselőinek és minden, a jogalkotás folyamatában részt vevő szervezetnek, szakembernek megköszönte a munkát.

 

Először bálozott a vasi vadászokkal Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, országgyűlési képviselő, aki köszöntőjében szintén méltatta az új vadászati törvényt, egy kissé előretekintve pedig utalt a következő fontos feladatra, az erdőtörvény márciusban kezdődő „ráncfelvarrására". A távolabbi célokat és feladatokat illetően a kamarai elnök a 2021-ben Magyarországon megrendezendő vadászati világkiállítást is szóba hozta. Mint mondta, a rendezvénnyel - reményei szerint - méltó módon emlékezünk meg az 1971-es magyarországi vadászati világkiállítás ötvenedik évfordulójáról is.

Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke - nem mellesleg szenvedélyes vadász - a Dunántúl egyik legnagyobb báljának nevezte a rendezvényt, és vadászszerencsében gazdag időszakot kívánt társainak.

A Savaria Táncsport Egyesület tagjai látványos műsorral „ágyaztak meg" a többfogásos vacsorának: Pereznyák Zoltán csapata ismét kitett magáért: különösen nagy sikere volt az Újházy-fácán-levesnek, a szarvassültnek és a sült kacsamellnek. Sokan már a desszert előtt a táncparkettre vonultak, ami nem is csoda, hiszen Percsák Sándor zenekarával most is a bálozók kedvében járt. Akárcsak a bál sztárvendége, az egykori Express együttes énekese, Solymos Tóni, aki nem csak az ötven évesnél idősebbeket fakasztotta dalra.

Éjfél után rengeteg tombolatárgy talált gazdára, a fődíjnak, egy szarvasbika kilövésére szóló meghívásnak a celldömölki ifj. Bakó László örülhetett. Az egyenruhásoknak is jó napjuk volt: dr. Tiborcz János rendőr dandártábornok, vasi főkapitány és dr. Fekete Attila pénzügyőr dandártábornok, megyei NAV-igazgató egy-egy wellness-utalványt nyertek.

A 2017-es vadászbál szépe a sárvári Berta Anett lett, aki két udvarhölgyével - Kiss Jessicával és Polgár Diával - hatalmas tapsot kapott a bálozó közönségtől.

A vadászok hajnalig mulattak, nem is akárhogyan: vasárnap reggel határozottan úgy tűnt, hogy meghozták a tavaszt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!