Hírek

2014.08.21. 16:50

Vas megyeiek elismerése augusztus 20-a alkalmával

Szombathely - Vas megyeiek is részesültek kitüntetésekben az állami ünnep, augusztus 20-a alkalmával.

Ahogy az már az évek során hagyománnyá vált, úgy idén is több tucatnyi, kiemelkedő teljesítményével elismerést érdemlő állampolgár vehetett át rangos kitüntetéseket az augusztus 20-i ünnepségek alkalmával. Közöttük Vas megyeiek is képviseltették magukat.

Id. Ács László nyugalmazott iskolaigazgató Magyar Arany Érdemkeresztet kapott. Az elismerést Fazekas Sándor vidékfejlesztési és földművelési miniszter adta át.

Luif Ákos csepregi lakos Életmentő Emlékérmet kapott. A férfi január 17-én mentett ki egy nőt a szomszédos égő házból, aki később a kórházba szállítást követően meghalt. A férfi tettének hősiessége azonban így sem csorbul, a mentés során ugyanis égési sérüléseket szenvedett, és füstmérgezést kapott.

Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést érdemelt több évtizedes munkájának elismeréseként Mersich Mátyás, a Hétforrás Zrt. vezérigazgatója, aki a hazai szövetkezeti kereskedelem átalakításában, a privatizációs koncepció kidolgozásában vállalt munkájával vívta ki ezt az elismerést. Emellett az országos COOP üzletlánc építésében és fejlesztésében is a kezdetektől fogva szerepet vállalt.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság állományának néhány tagja is elismeréseket vehetett át. Papp Károly országos rendőrfőkapitány kimagasló szolgálatellátása elismeréséül soron kívül rendőr főtörzszászlóssá léptette elő Leibinger Dezső törzszászlóst. Rajta kívül Szabadkai Imre rendőrzászlós, a Kőszegi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja törzszászlós kinevezésben részesült.

Forján Sebastián rendőrtörzszászlóst, a Szombathelyi Rendőrkapitányság helyszínelőjét és balesetvizsgálóját végzett munkájáért az országos rendőrfőkapitány jutalmul fizetési fokozatban sorolta előrébb.

Ahogy már előző számunkban megírtuk, Szarvas József színművészt Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki a Tündérkert hagyományőrző, értékteremtő és közösségépítő mozgalom elindításáért, valamint az őshonos gyümölcsfajták megőrzéséért. Továbbá Mérei Tamás, a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója Magyar Érdemrend Lovagkeresztet kapott.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!