Hírek

2015.07.28. 16:52

Vasi szépség nyert Zalában: A szombathelyi Kőhalmi Mercédesz végig nagyon izgult

Zalakaros - A 17 éves szombathelyi Kőhalmi Mercédesz nyerte a 3. Kannavirág királynő elnevezésű szépségversenyt.

Pum András

Kőhalmi Mercédesz fürdőruhában is felvonult a versenyen.

Kőhalmi Mercédesz neve ismerős lehet a megyénkben élők számára. A fiatal lány korábban második lett egy barcelonai nemzetközi szépségversenyen, nemrégiben pedig ikertestvérével, Vivennel együtt az amerikai rapper, Flo Rida videoklipjében szerepelt. A zalakarosi versenyre az ország minden részéből több mint 60-an jelentkeztek. A zsűri döntése után 20 lányt mutattak be az esemény facebook-oldalán, ahonnan a közönség választotta ki a tíz döntőst. A fináléban utcai ruhában, bikiniben és estélyiben vonultak fel a lányok. A zsűri döntése alapján Mercédesz lett legszebb lány.

A szombathelyi lány estélyiben is megmutatta magát. Fotók: Bolla Gábor

– Miután láttam a versenyről szóló hirdetést, úgy gondoltam, miért ne vágjak bele – mondta Kőhalmi Mercédesz. – Nem számítottam rá, hogy nyerek, abban bíztam, hogy az első háromba bekerülök. Úgy láttam, legalább egy szebb lány van nálam. Amikor kihirdették a második helyezettet is, és még mindig nem hallottam a nevem, kicsit megrémültem. Aztán amikor az egyik műsorvezető, a Barátok közt sorozat Nórája, Varga Izabella rám nézett és mondta, a versenyt az a lány nyerte, aki a legkevesebbet mosolygott – magamra ismertem. Azért nem mosolyogtam, mert rettentően izgultam. Több nyereményt is kaptam, az egyik női magazin szeptemberi címlapján én szerepelek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!