Hírek

2016.05.30. 11:27

Vasiak a Hunyad Megyei Magyar Napokon

Vajdahunyad – Az idén hetedik alkalommal rendezték meg Hunyad Megyei Magyar Napokat. Az eseményen ott volt a Vas Megyei Önkormányzat és Jánosháza, valamint Szombathely küldöttsége is, de érkeztek látogatók Várpalotáról és Kecelről is.

Vas Népe

Az idén is változatos, színvonalas rendezvények sora között választhatott a Hunyad Megyei Magyar Napok programjainak közönsége. Valamennyi, magyarok által jelentősebb számban lakott településen volt legalább egy kulturális rendezvény, a nagyobb városokban pedig számos előadást rendeztek. Volt gyermekprogram, koncert, bányászkórus-előadás, képkiállítás, reneszánsz tánc, néptánc, könyvbemutató, éremkiállítás, májusfaállítás, helytörténeti kirándulás és a sport sem hiányzott a programból. Középpontba került a magyar gasztronómia is: tizenkét helyszínen főztek mintegy ötezer adag gulyást és sütöttek vagy kétezer palacsintát.

Marton Ferenc (jobbról) megbeszéléseket folytatott Winkler Gyula (balról) európai parlamenti képviselővel és Kofity Zoltán (középen) RMDSZ-elnökkel

A sütés-főzésből a vasiak is kivették a részüket, tudtuk meg a megyei küldöttség vezetőjétől, Marton Ferenctől, a közgyűlés alelnökétől. A delegációban a megyei önkormányzat mellett képviseltették magukat a jánosházi civil szervezetek is. Az alelnök tájékoztatása szerint nem első alkalommal vett részt vasi küldöttség a romániai testvérmegyében megszervezett magyar napokon. Ez az esemény ugyanis kiválóan alkalmas a kapcsolatok további fejlesztésére. A mostani látogatás nyomán várhatóan tovább bővül majd az itteni és a vasi települések közötti együttműködés.

Az alelnök szerint ebben a térségben a magyarság aránya öt százalék körül van, így megmaradásuk egyik záloga lehet az anyaországi kapcsolat erősítése. Több vasi település részéről is megvan az együttműködési szándék. Marton Ferenc azonban fontosnak tartja, erre csak azok vállalkozzanak, akik képesek a hosszabb távú és hatékony együttműködésre. Ezért is célszerű, ha ezek jórészt a civil szervezetek közötti kapcsolatfelvételen alapulnak. Hunyad megyei részről van ilyen együttműködési szándék például Csernakeresztúr, Déva és a magyar történelemből is jól ismert Piski részéről is.

Marton Ferenc megbeszéléseket folytatott Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel, valamint Kofity Zoltánnal, az RMDSZ új helyi vezetőjével. Mindketten fontosnak tartották a vasi kapcsolatok további erősítését, és kedvezőnek ítélték meg az elmúlt időszakban beindult folyamatot. Ennek mintegy folytatása lehet a két új megyei elnök között tervezett közvetlen kapcsolatfelvétel is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!