Hírek

2017.08.27. 18:05

Vége a Savaria Karneválnak - Sokszínű időutazásban volt részünk

SZOMBATHELY - Minden helyszínre érdemes volt ellátogatni a hétvégén. Mi meg is tettük és most eleséljük, mit láttunk.

Vas Népe

Az idén nagykorúvá lett karneválon hosszú évek után először – a vasárnap esti záport leszámítva – nem igazán lehetett panasz az időjárásra, így mi végig is jártunk minden helyszínt. A Borok utcája minden este megtelt élettel, az ismerősök egy pohár bor és persze pálinka mellett leginkább állva beszélgettek, mert a helyváltoztatás nem volt könnyű. Hatalmas volt a tömeg Pápai Joci pénteki koncertjén is, és akkor is, amikor a Weöres Sándor Színház tagjaiból alakult Mágikus Mintha szombaton a húrok közé csapott. A misztikus Kelet világa ismét megelevenedett a Savaria mozi árkádjai alatt. Az orientális táncok képviselői folyamatosan váltották egymást a színpadon, mindig nagy érdeklődés övezte a produkciókat. A gyönyörű ruhákba öltözött táncos lányok már az első mozdulataikkal odavarázsolták a Kelet fülledt hangulatát: ahol a magyar hastáncélet szinte minden kiválósága bemutatkozott a közönségnek.

Kalandvár

A Kalandvár a karneválnak az a helyszíne, ahol mindig történik valami, sosincs idő az unatkozásra. A gyermekbirodalomban még azoknak is megéri szétnézni, akik már túl öregnek gondolják magukat az ilyesmihez.

A folyamatosan zsibongó, boldog gyermekek üdítő látványt nyújtanak: ki hintázik, ki a lángoló házikót oltja, ki a Gyöngyösön evez. Mindegy is, mit csinál, a lényeg, hogy szívvel-lélekkel teszi. Ha idén kihagyta, jövőre mindenképp tegyen itt egy sétát!

ELTE egyetemi stand

A karneválon kezdte meg kampányát az ELTE, az Iseum előtt találkozhattak az egyetem standjával az érdeklődők. De nemcsak a felsőoktatásba készülőket, már az általános iskolásokat is megszólították. Számos nyereménnyel, attrakcióval várták a karneválozókat: a képzések iránt érdeklődők közt sorsolták ki a legmenőbb ajándékot, egy ingyenes Tesla tesztvezetést. Az autó egyébként a stand mellett állt, így akit érdekelt, megcsodálhatta (bár el nem indulhatott vele).

Művészetek utcája

A Művészetek utcáját nem lehetett eltéveszteni idén sem. Mindenhonnan izgalmas portékák köszöngettek, szinte könyörögtek: vegyük meg, mert egyedi, mert különleges, mert jó. Sokan nemcsak árultak, hanem apró műhelyt alakítottak ki a stand mögött: láthatóvá tették a munkafolyamatot, az alakuló anyagot. De más módon is megéledt az utca: a színpadon egymást váltották a fellépők. Például a kurtalábú savariaiaknak, vagyis a legkisebbeknek hozták el a Langaléta Garabonciások Háry János történetét. De nem ám egészben, készen, hanem úgy, hogy azt a közönségnek kelljen befejeznie. Bár elsőre sok gyermek megijedt a föléjük magasodó emberszerű lényektől, egy idő után a félősebbek is megbarátkoztak a harsány, több láb magas vásári legényekkel.

Zsidó udvar

Alighanem a karnevál legváltozatosabb programkínálatát nyújtotta az apró kis udvar a Zrínyi utcában. Mindig történt valami. Intim és kedves előadást láttunk Kovács Páltól, aki ősztől az egyik legnagyobb magyar tehetségkutatóban próbál szerencsét. Dalaival, maszk nélküli, őszinte átvezető szövegeivel színes jelensége volt a karneválnak.

Thália kertje

Lampionok között, sátrak alatt, kissé nyirkos rongyszőnyegeken üldögélve lepte meg közönségét Thália, a színház istennője. Jó volt látni, hogy a szervezők a színház esetében nem kötöttek kompromisszumokat. Izgalmas műfaji sokszínűség uralkodott az estéken. A Terminal Workhous színészeinek jóvoltából volt itt Makkoshotykára adaptált Szentivánéji álom pálinkagőzben, magyar valóságban. De meghallgathattuk Kálloy Molnár Péter nőknek és férfiaknak is hasznos útmutatóját. Fontos ismereteket szerezhettünk, hisz Karinthy óta tudjuk, férfi és nő sosem értheti meg egymást igazán, mindkettő mást akar, a férfi a nőt, a nő a férfit.


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!