Hírek

2015.03.24. 14:04

Véget ért az elmúlt évek egyik legsúlyosabb influenzajárványa - Vas megyében is egyre kevesebb a beteg

Megyei körkép – Hivatalosan is véget ért az influenzajárvány a megyében. Az elmúlt évek legintenzívebb járványán vagyunk túl.

Bajdó Bettina

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója szerint a figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján március 9-e és 15-e között 19 ezer 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, 42 százalékkal kevesebben, mint az előző héten. A megbetegedések előfordulási gyakorisága Pest, Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron megyében volt a legmagasabb, Fejér, Somogy és Veszprém megyében pedig a legalacsonyabb.

A betegek 22,8 százaléka gyermek, 35 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 30,4 százaléka, 11,8 százalékuk pedig a 60 éven felüliek közül került ki. Az influenzaszerű megbetegedések gyakorisága a 3-5 évesek között volt a legmagasabb, ezt követte a 15-24 évesek és a 6-14 évesek érintettsége.

Dr. Stánitz Éva megyei tisztifőorvos elmondta, Vas megyében vége a járványnak. A múlt heti adatok alapján néhány beteggel a járványszint alatt maradt a megbetegedések száma.

- Lezajlottak a közösségi járványok is – folytatta a tiszti főorvos. – Továbbá már minden egészségügyi intézményben feloldották a látogatási tilalmat. Még vannak betegek a megyében, úgy számoljuk, hogy két-három hét kell, amíg lezajlanak teljesen az influenzaszerű megbetegedések. Az influenzafigyelő szolgálat május elejéig még működik. Összegzésként elmondhatjuk, hogy az elmúlt évek legintenzívebb influenzajárványán vagyunk túl, hét-nyolc éve nem volt ilyen magas a megbetegedések száma.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!