Hírek

2015.03.26. 16:41

Veszélyes mogyoróbokrok és borzalmas szeméttárolók, rendes és rendetlen emberek - Celldömölkön komolyan veszik a közmeghallgatást

Celldömölk – Élénk állampolgári érdeklődés mellett rendeztek közmeghallgatást a városházán, ahol lerobbant utak, borzalmas szeméttárolók és veszélyes mogyoróbokrok is szóba kerültek.

Gyuricza Imre

Fehér László polgármester azzal indít, hogy az idén előreláthatólag 50 millió forint jut az úthálózat karbantartására, holott „több 100 milliót is el lehetne költeni". Bár innen-onnan még csurranhat-csöppenhet pénz, de türelemre is szükség lesz.

Tarczi Károly rögtön útproblémával indít: „A Gayer téren lakom, megcsinálták nekünk a járdát a választás előtt. De már meg van repedve a beton. De ez a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy ritkán tévednek be oda szakemberek, gödrök tátonganak az úttest közepén. Tíz lapát kavics a probléma megoldására nem elég."

„A város gyönyörű, de kell a kórház"

Janics Zita fölajánlja, hogy a belvárosi kis park allergiát okozó mogyoróbokrai helyett maga veszi meg a rózsatöveket, csak hadd legyen a park megint az, ami volt: „rózsakert". Mint kiderül, nyitott kapukat dönget: a város respektálja a kérést, a veszélyes mogyoróbokrok eltűnnek.

Deéné Janics Zita rózsabokrokat ajánlott föl - a park veszélyes mogyoróbokrai helyett. Fotó: Gyuricza Imre

Már Facebook-csoport is alakult azzal a céllal, hogy Celldömölk államosított kórháza visszakaphassa az önálló aktív ellátás jogát. A csoport két képviselője a közmeghallgatásra is eljött:  „A város gyönyörű, de kell a kórház."

Van, aki azt kérdezi: „Lehet-e lakhatóbbá tenni a piacot?" Fehér László azt mondja, a piac-komfortosításon gondolkodik a város is: a gyönyörűen megújított Soltis színház önmagában megkívánja, hogy megszépüljön a környezete is.

„Az Április 4-e utca mintha nem is lenne"

Kocsi Dezső azzal áll a mikrofon elé, hogy örül a Start-programnak, valamint arra kéri a képviselőket, hogy „ne bántsák egymást, mindig a város érdekében cselekedjenek". Aztán ő is „lerobbant útszakaszokról" beszél.

Budai Zita és Miklós Dezső szerint "a város gyönyörű, de kell a kórház"

Gyorsan szóba kerül a város fekete báránya, az Április 4-e utca, ahol „rossz az út, esőben nem lehet közlekedni", főleg, hogy „nincs járda", miközben gyerekek és idős emberek is élnek ott. A szeméttároló pedig  „borzalmas". „Dezső bácsi, mit csináljunk?", érkezik a vissza-kérdés. A város vezetősége ismeri az Április 4-e utca problémáit. A „borzalmas" konténert maga a városgondnokság tette ki, hetente kétszer ürítik – de a környék így is szemétlerakóhellyé vált, kiszuperált fotellel, miegymással. A városi konténer kihelyezésére azért volt szükség, mert az utcában sokan nem fizetik a városi szemétszállítást; a kidobott szemetet viszont el kell szállítani, már csak egészségügyi okokból is. Most viszont Sallai Károlyné – az Április 4-e utca lakója  – egyenesen azt állítja, hogy a konténer fölösleges; legalábbis csak ront a katasztrofális helyzeten. Sallainé egyébként is úgy érzi, hogy az Április 4-e utca az önkormányzat szemében „mintha nem is lenne". Pedig önkormányzati bérlakások vannak itt, a bérlők között sok a munkanélküli. A város  pedig nagyjából-egészéből tehetetlen. Fehér László nem híve a kilakoltatásnak, és (szerencsére) nem követné a „miskolci példát" sem.  (Miskolcon kiutasították a városból a lakókat, amikor fölszámoltak egy cigánytelepet.) Megoldás nincs, csak a szentencia hangzik el: „Vannak rendes és rendetlen emberek."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!