Hírek

2014.07.31. 17:55

Vihar volt a javából: félméteres víz, villámcsapás, áramszünet

Folyamatosan számolják fel a szerdai vihar okozta károkat Vas megyében.

Bajdó Bettina

Szerdán délután és este a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék adott munkát a megye tűzoltó egységeinek. Vas megye szinte teljes területén szükség volt tűzoltói beavatkozásra, legtöbb esetben Szombathely, Kőszeg és Körmend térségébe riasztották a tűzoltókat, ahol kidőlt fákat, letört faágakat, pincékbe betört és úttesten hömpölygő vizet kellett eltávolítani az egységeknek – tájékoztatott a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője csütörtökön.

Balogh Nikoletta elmondta: megerősített szolgálatot látott el a megyei műveletirányítási ügyelet, illetve a Körmendi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság. A megye három hivatásos és három önkormányzati tűzoltó-parancsnoksága, valamint öt önkéntes tűzoltó egyesülete folyamatosan dolgozott a viharkárok felszámolásán.

Rönökön az Alkotmány úton egy villanyoszlopot döntött ki a szél, ezért a 8-as főút ezen szakasza ideiglenesen lezárták és a településen bizonyos részein nem volt áram. Pékó Tamás Lajos, a település polgármestere elmondta: az áramszolgáltató szakemberei csütörtökön délelőtt a településen dolgoztak, és helyreállították a problémát, így ismét van áram az érintett részeken.

Bosits Márk és Bosits Miklós szivattyúzzák a vizet nardai pincéjükből

A magasan fekvő területekről lezúduló víz miatt több településen védekezési munkálatokra is szükség volt. Homokzsákokkal védekeztek Kőszeg, Kőszegfalva, Kőszegdoroszló, Narda, Felsőcsatár és Bucsu településeken, mindösszesen 25 lakóházat veszélyeztetett a víz. A védekezési munkálatokhoz a megyei katasztrófavédelem 6000 homokzsákot biztosított, melyből 2500 került felhasználásra. Nardán csütörtök délelőtt épp az egyik ház pincéjéből szivattyúzták ki a vizet a falubeli tűzoltó egyesület önkéntesei.

– Tegnap egy pillanat alatt itt volt az eső. Senki sem készült ilyen nagy viharra. Akinek van pincéje, azoknál most fél méter magasan áll ott a víz, ha még nem szivattyúztatták ki – mesélte csütörtökön homoklapátolás közben Filipánits Árpád nardai lakos, aki hozzátette: egy szerencsénk van, hogy nem ment el az áram, mert ha az bekövetkezik, akkor most itt minden vízben állna. Szerda óta folyamatosan dolgozunk kisebb pihenőkkel, hogy valamelyes meg tudjuk előzni a bajt. A falu védelmében, a napokban csaknem hatvan önkéntes lakos dolgozott együtt – fűzte hozzá.

Péter Zoltán házába csapott a villám szerdán este. A férfi megmutatta, milyen károkat okozott a vihar. A kémény ledőlt, a tetőt is megbontotta a villámcsapás. Az udvaron még csütörtökön is tégladarabok.

Kemenesmagasiban és Mesteriben is megrongálta egy családi ház tetejét a villámcsapás szerda este. Mesteriben a Kossuth Lajos utca egyik családi házának kéményébe is belecsapott a villám, aminek következtében a kémény felső része letört és megrongálta az épület tetejét. Csütörtök délután a ház tulajdonosa Péter Zoltán mesélt a történtekről.

– Ekkora csattanást még életemben nem hallottam. Szerencsére az unokáim már aludtak, így nem volt olyan nagy az ijedség – mondta a férfi, aki hozzátette: több százezres kára lett, de szerencsére volt biztosítás a házon.

- Pár éve csináltattunk új kéményt a házra, a tetőléc is eltörött és a pala is. A két tévé és a beltéri egységek is tönkre mentek. Több szomszédunknak is a számítógépe és tévéje is tönkre ment - tette hozzá a férfi.

Szintén Mesteriben egyébként egy vendéglátóhely bukóablakát kapta ki a szél és csapta vissza az épületbe szerdán este.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!