Hírek

2016.05.19. 06:32

Vonatgázolás Szombathely és Vép között - a helyszínen elhunyt (Frissítve)

Szombathely, Vép - A helyszínen életét vesztette az a férfi, aki ma kora reggel, 6 órakor Vép és Szombathely között a Csornáról Szombathelyre tartó személyvonat elé lépett. - tudtuk meg Rázó Lászlótól, a GYSEV Zrt. sajtószóvivőjétől.

Simán Klára

A vonaton utazók közül senki sem sérült meg. A baleset vizsgálata még zajlik. A vonatok 10-15 perces késésekkel közlekednek az érintett szakaszon.

Lórántfy Mária, az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Régió Regionális igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a férfi életét esélyük sem volt megmenteni, az élettel össze nem egyeztethető sérüléseket szenvedett.

Befejeződött a balesetet követő helyszínelés - tudtuk meg Rázó Lászlótól, a GYSEV Zrt. sajtószóvivőjétől. A vasúti pálya 9 óra 13 perctől korlátozás nélkül használható Szombathely és Vép között. Hozzátette, hogy a helyszínen a baleset vizsgálata alatt is folyamatos volt a vonatközlekedés, mert két itt két vágányú a vasút - ott eddig csökkentett sebességgel közlekedhettek a vonatok, értelemszerűen a másik vágányon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!