35 nyertes a Zöld Békán - 875 ezer forinton osztozkodtak

2017. május 04., 08:30 szerző: Budai Dávid fotós: Unger Tamás
komment
Idén 43 pályamunka érkezett a már 24. éve minden évben kiírt Zöld Béka Környezetvédelmi Pályázatra, amelyet a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Központ Közhasznú Közalapítvány és az MTESZ Vas Megyei Egyesülete közösen hirdetett meg.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

31-en Vas megyéből, 12-en Zala megyéből szerettek volna támogatást nyerni a legkülönfélébb környezetvédelmi programokra - hangzott el a szerdán délelőtt megtartott díjátadó ünnepségen a Martineum Felnőttképző Akadémián. A Zöld Béka nem az a pályázat, ahol milliárdokat lehet nyerni, ám ahhoz, hogy értéket tudjunk adni, nem is kell feltétlenül sok pénz.

Bencsics Attila, a Vas Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályának helyettes vezetője köszöntőjében hangsúlyozta: maradandó lehet egy kirándulás is, ahogy a gyermekek rácsodálkoznak a természetre. A cél az, hogy a jövő nemzedéke környezettudatosabbá váljon - tette hozzá.

A Neumann János Általános Iskola tanulói különleges előadással készültek Fotó: Unger Tamás

A Zöld Béka éppen ebben segít. Zömében ezúttal is általános iskolák pályáztak, valamint nyolc középiskola és civil szervezet - tudtuk meg Kránitz Tibornétól, az alapítvány titkárától, aki azt is elárulta, hogy a beérkezett pályázatok közül 35 esetében ítéltek meg támogatást és összesen 875 ezer forintot osztottak szét. Pályázattól függően minimum 15, maximum 60 ezer forintot lehetett nyerni. Elhangzott: a kiosztott támogatások valószínűleg nem fedezik teljes mértékben a programok megvalósulását, de némi segítséget biztosan adnak hozzá.

Az idei ünnepségen két rendhagyó dolog is történt: először is - a hagyományoktól eltérően - ezúttal nem a tavalyi győztes csapat, vagyis a hermanosok adtak rövid műsort, hanem a Neumann János Általános Iskola tanulói hívták fel a figyelmet egészen egyedülálló módon a környezetvédelem fontosságára. A "jó levegő ellen tüntető" diákokkal készített riportokból derült ki az ötletes előadás mondanivalója, vagyis a környezetvédelem fontossága.

Ezen kívül a Zöld Béka történetében először történt meg, hogy nem ítélték oda egyik pályázónak sem a fődíjat, így az erre szánt 100 ezer forintot is szétosztották a 35 díjazott között. Ennek oka az, hogy az idén egy-két kivételtől eltekintve elmaradtak azok az ötletek, amelyek nagylétszámú gyerekcsoportot akartak megmozgatni, és összesen kettő olyan pályázat volt, amelyen látszott, hogy az adott intézménynek nagyon világos elképzelései vannak a környezeti nevelésről.

- A család után a pedagógusok tesznek a legtöbbet a gyermekek környezeti neveléséért, mostanra azonban a szelektív hulladékgyűjtés és a szemétszedés fontosságának hangsúlyozásán túl kell lépni, a felső tagozatos diákokkal ma már a klímaváltozás várható hatásairól és a megújuló energiákról kell beszélni. Mindezt természetesen a gyermekek nyelvén - fejtette ki az alapítvány titkára.

A 2017-ES ZÖLD BÉKA PÁLYÁZAT NYERTESEI

1. Magyarlak-Csörötnek Ált. Isk.

2. Neumann János Ált. Isk.

3. Reguly Antal Nyelvoktató Nemzeti- ségi Isk.

4. Arany János 1-4. évfolyamos Ált. Isk.

5. Prinz Gyula Általános Iskola Püspök- molnári

6. Bersek József Általános Iskola Kőszeg

7. Dr. Csepregi Horváth János Ált. Isk.

8. Batthyányi Lajos Ált. Isk. Jánosháza

9. Hatos Ferenc Ált. Isk. Vép

10. Gersekaráti Ált. Isk.

11. Szelestei Ált. Isk.

12. Gothard Jenő Ált. Isk.

13. Napsugár Ált. Isk. Boba

14. Győrvári Béri Balogh Ádám Ált. Isk.

15. Zichy Antónia Ált. Isk. Ikervár

16. Dr. Nagy László EGYMI Beszédjaví- tó Ált. Isk.

17. Paragvári Utcai Ált. Isk.

18. Szombathelyi Zrínyi Ilona Ált. Isk.

19. Batthyányi Lajos Ált. Isk. Hosszúpe- reszteg

20. Apáczai Csere János Ált. Isk. Váti Tagintézménye

21. Oladi Ált. Isk.

22. Celldömölk Városi Ált. Isk.

23. Répcelaki Móra Ferenc Ált. Isk.

24. FM DASZK Vépi Középiskolája

25. Műszaki Szakképzési Centrum Sa- varia Szakgimnáziuma

26. Herman Ottó Szakképző Iskola

27. Petőfi-Telepért Egyesület

28. Rum-Kastély Egységes Gyógy- pedagógiai Módszertani Intéz- mény

29. Zrínyi Miklós Ált. Isk. Murakeresz- túr

30.Gárdonyi Gáza és Szegi Suli Ált. Isk. Csonkahegyhát

31. Kiskanizsai Ált. Isk. Nagykanizsa

32. Zalakomáromi Ált. Isk.

33. Söjtöri Deák Ferenc Ált. Isk.

34. Gelsei Weöres Sándor Ált. Isk.

35. Értelmi Fogyatékos Gyermekekért Alapítvány Keszthely

Budai Dávid

2017. május 04., 08:30 szerző: Budai Dávid fotós: Unger Tamás

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...