Horvátzsidány

2015.06.01. 12:57

Szoborpark az erdőben - A Peruska Máriánál már 29 védőszent vigyázza a híres helyet

Horvátzsidány - A Mária Út zarándokútvonal része a Peruska Mária is, ahol egyre bővül a mesterségek szoborparkja.

Némethy Mária

A Jurisch Miklós bán által Kőszeg környékére telepített grádistyei horvátság már a kezdetektől szívügyének tekintette egy zarándokhely létrehozását. Ennek helyéül Horvátzsidányt szemelték ki, de sokáig csak álom volt ez.

Egy véletlen miatt alakult ki a Peruska Mária. A peresznyei gróf, Berchtold Zsigmond hároméves kisfia – aki felnőttként a Monarchia külügyminisztere lett – 1866-ban egy tömördi vadászaton elveszett. Csodával határos módon csak három nap múltán találták meg egy 300 éves tölgyfa tövében. Ezen a fán már akkor is Mária kép függött. Fia megtalálása örömére a gróf minden évben szeptember 8-án hálaadó szentmisét rendelt el a helyszínen, a tölgynél. Így Peruska Mária előbb a grófi család, majd a környékbeliek zarándokhelyévé vált. A miséket egyaránt hallgatták horvátok, magyarok és németek.

Dumovits István a szoborparkban az édesapja által ajándékozott Szent József szobrot mutatja. Fotó: Némethy Mária

A kommunista időszakban Ecker István erdőőr és társai mentették meg a híres tölgyet: elszabotálták a kivágását. Aztán Sárvári István, a Csepregi Állami Gazdaság igazgatója támogatásával a környékbeli vadászoknak 1983-ban Hubertus misét tartottak a kegyhelyen, ahol azóta minden év júniusában összegyűlnek a vadászok, csatlakoztak az erdészek. Ma már minden évben összegyűlnek itt a tűzoltók, kéményseprők, határőrök, a honvédség, a rendőrség alkalmazottai, és fiatalok is, a környékről. Távolabbról is érkeznek a Szűzanya tisztelői ide, részt vesznek háromnyelvű zarándoklaton.

Az öreg tölgyfa ma is áll, fent a törzsén most is látható egy Mária festmény.

A híres tölgy közelében 1994-ben a hívek adományaiból kis kápolna épült Szent Hubertus és Szűz Mária tiszteletére. Előtte a tisztáson, az erdő hűs fái alatt, egy szoborpark jött létre az évek során. Ez a mesterségek védőszentjeit ábrázolja és folyamatosan gyarapszik.

– Már 29 szobor van itt, s most felújíttatjuk, egységesítjük az összeset – mutatja Dumovits István esperes plébános, aki a környékbeli horvátok lelki vezetője. Undon 41, Horvátzsidányban és Ólmodon 38, Kiszsidányban 10 éve tart horvát és magyar nyelvű miséket.

Ő a motorja a szoborpark kiépítésének. Mutatja Szent Peregrin szobrát. A Szervita Rend szerzetese volt, ma a rákban szenvedők védőszentje, szobrát győri rákos betegek állíttatták. Aztán Szent Kamill szobrát nézzük, ő a betegápolói hivatás védőszentje, a mentősök állíttatták szobrát. Dumovits Istvántól kérdezem: van-e kedves szobra? Azonnal mutatja:

– Szent Józsefé. A 87 éves édesapám állíttatta a spórolt pénzén. Azt mondta, a családok védőszentje ő, tehát sokakat megvéd.

A szoborpark tovább épül. Tervbe vették már Szent Mártonnak, a földmérőknek és az erdőművelőknek is szobor állítását itt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!