Káld

2015.07.27. 08:40

A vihar sem szakította félbe a falunapot Káldon

Káld - Szombaton tartotta meg idei falunapi rendezvényét a káldi önkormányzat.

Civil Tudósítónktól

Délelőtt kispályás labdarúgó bajnoksággal indult a nap. A jó hangulatú, izgalmas programon öt csapat mérte össze erejét. A bajnokok a Toldi Klub csapatának tagjai lettek, akik veretlenek voltak a mezőnyben. A mérkőzéseket Lábas János bíró vezette.

Délután két órakor folytatódtak az események a Szabadidőparkban. A gyerekek bakonyi fajátékokkal játszhattak, légváron ugrálhattak, arcfestés várta őket Schmidt Laura jóvoltából. Az idősebbeknek vérnyomást és vércukorszintet mért Csitkovicsné Hollósi Erika és Toldiné Farkas Zsuzsanna. Kicsik, nagyok íjászatban is kipróbálhatták magukat, hiszen az Ogmánd Hagyományőrző és Íjász Egyesület tagjait is vendégül látták a délután folyamán. Két órától főzőverseny kezdődött négy csapat részvételével. A finomabbnál finomabb ételek közül választotta ki a zsűri a legízletesebbnek vélt ételt, melyet Rabi Tibor csapata készített. Három órakor a Rocky Dilly Egyesület ifjú táncosai – köztük jó néhány káldi ügyes gyermek - kápráztatták el a közönséget élvezetes bemutatójukkal. Ezt aszfaltrajzverseny követte, amelyet Szijártó Vivien nyert szép alkotásával. Közben a pónifogat is megérkezett, ami körbevitte a faluban a gyerekeket. A falunap résztvevőit babgulyással látták vendégül.

 

Öt óra előtt megérkezett a front özönvízszerű esővel és viharos széllel. A társaság a faluházba menekült, ahol tovább folytatódtak a programok. Igaz, ekkor sokan hazamentek, az ítéletidő elriasztotta őket, de estefelé a legtöbben visszajöttek a kellemes programokra. Kis csúszással Turi Gábor és Gosztola Dorina operett-összeállítását hallgatta a közönség, majd a Káldi Asszonykórust köszönthettük a színpadon Vörös Krisztina vezetésével. Ezt követte Nagy Jonathan bűvész élvezetes műsora, majd a Pápai Musical Stúdió varázsolt jó hangulatot a faluház nagytermébe.

A napot fergeteges bulival zárták: László Tamás és Cser Tibor zenekara hajnalig szolgáltatta a talpalávalót.

Címkék#káld

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!