Körmend

2013.11.29. 17:25

A geodéziai alapok megújítójának emléke

Egyházashollós - Utca és márványtábla is őrzi már a településen a falu szülöttének, dr. Joó István egyetemi tanárnak, a hazai műholdgeodézia elindítójának emlékét.

Simon Erzsébet

Dr. Joó István Egyházashollóson, a nyolcas főút melletti házban gyerekeskedett, s öt évvel ezelőtt hunyt el. Nagy jelentőségű életművet hagyott hátra, ahogy erre V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár felhívta a figyelmet tegnap, amikor a község polgármesterével, Németh Tamással leleplezték a műszaki tudományok doktorának emléktábláját.

Joó István a geodéziai alapok megújítója volt, nagy tudású, széles látókörű ember, aki a geodézia területén végzett szakmai és tudományos tevékenységével maradandót alkotott. Sok más mellett a nevéhez fűződik Magyarország új geodéziai alapfelületének, egységes vetületének, továbbá egységes térképrendszerének bevezetése, az állami földmérési kutatóbázis megvalósítása, a hazaiműholdgeodézia elindítása, a penci obszervatórium létrehozása, a székesfehérvári Földmérési Főiskolai Kar továbbfejlesztése.

Németh Tamás,V. Németh Zsolt, dr. Busics György egyetemi docens (Fotó: Szendi Péter)

V.Németh Zsolt büszkén említette, hogy őt is tanította, a csillagászat csodálatos világát ismertette meg vele. Ám az oktatót a csillagok nem varázslatos fényükkel, misztikumukkal ejtették rabul, hanem támpontot adtak, utat mutattak a különféle megoldási lehetőségek iránt. Az ő tevékenysége azt igazolja, hogy nélkülözhetetlenek a műszaki tudományok tette hozzá az egykori tanítvány.

Egyházashollóson a nyár óta utca őrzi dr. Joó István nevét, s tegnap a bronz portréjával díszített márvány emléktáblát Tóth Emőke alkotását is fölavatták. Szülőfalujának önkormányzata, a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Nemzeti Vidék Hálózat, a GEO Alapítvány szervezésében kortársak, munkatársak emlékülésen is felidézték a tevékenységét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!