Körmend

2014.07.11. 18:05

A Körmendi napok igazi ünnep

Körmend - A város legnagyobb, nemzetközi hírű kavalkádja évtizedek óta erősíti a helyeiknek a hazai és térségi kultúrában betöltött szerepét is.

Kozma Gábor

- Az augusztus 15-től 19-ig tartó sokadalomban mindenki megtalálja az ízlésének megfelelőt, hiszen kiállítások nyílnak, szórakoztató zenés és táncos produkciók váltják egymást, de nem maradhat ki a színházi élmény sem - fogalmazott H. Vörös Márta, a főszervező Körmendi Kulturális Központ igazgatója. A többi között gasztronómiai megmérettetésekkel, borkorcsolya versennyel, süteménykavalkádra jelentkezéssel szólítják meg a vállalkozó kedvűeket, de folytatják a tavaly hagyományteremtésként elindított vasárnapi szabadtéri ebédfőzést és kóstoltatást. Ehhez helyi cigányzenekaroktól szól jó ebédhez a nóta.

Négy nap alatt hangolódik rá a város arra, hogy méltóképpen ünnepelje államalapító Szent István királyunkat és az új kenyeret, hogy aztán az ünnep előestéjén, az ötödik napon, a Rába partján elhangozzék az ünnepi beszéd. Ezt követően hozzák a nemzetiszínű szalaggal átkötött kenyeret, amelyet Bebes István polgármester megszeg és körbekínál a jelenlévőknek. Pazar látvány, amint kivilágított csónakok úsznak le a folyón, tüzes rakéták szórnak színes csillagokat a körmendi este égboltjára. Előtte emlékezünk még az éppen 350 éve zajlott körmendi csatára, amelyet korhű jelmezbe öltözött hagyományőrzők elevenítenek fel. Jelen lesznek a helyi kulturális egyesületek és vendégeik, hiszen nem csak a közönséget, hanem a közösséget is összekovácsolják a Körmendi Napok eseményei. Született tehetségek mutatják be tudásukat alkotóművészeti kiállításon és a színpadon is - hallottuk.

Hagyományosan Bebes István polgármester szegi meg az új kenyeret a rendezvény egyik kiemelkedő momentumaként (Fotó: Körmendi Kulturális Központ)

A Körmendi Augusztusi Szabadtéri Színházi Alkalom (KASZSZA) sikeréről a Budapesti Bulvárszínház gondoskodik Bolha a fülbe című előadásával. A könnyűzenei produkciók mindegyike ingyenes lesz a Szabadság téren. Fellép, többek között, a BlackriderS, Ivan and the Parazol, Majsai Gábor, Charlie valamint Marót Viki és a Nova Kultúrzenekar. A Körmendi Napok alatt Borutca működik, különleges borokat és finom ételeket kínálnak. Idén harmadszor választja ki szakavatott zsűri a Város Borát, amelyet meg is kóstolhat a közönség. Augusztus 19-én a sétáló utcából Óvárosi Vásárt alakítanak ki, ahol helyi termelők és kézművesek kínálják portékáikat.

Bebes István, Körmend Város polgármestere elmondta, hogy az önkormányzat és a Körmendi Kulturális Központ, Múzeum és Könyvtár javában készül az ünnepi napokra, nyomdakész a programfüzet, amely 7000 példányban jelenik meg. Az önkormányzat mindent megtesz, hogy sikeres legyen a rendezvény, biztosítja a közterületek használatát. A közművelődési intézmény is az önkormányzat fenntartásába tartozik, így költségvetésében a rendezvény támogatása megjelenik. A Kulturális Központ sikerrel pályázott a Nemzeti Kulturális Alapnál, valamint a Körmend Múltja, Jelene, Jövője Alapítvány is segíti a programok finanszírozását. Ugyancsak a város mellé állt az EGIS Gyógyszergyár Zrt és az OTP Bank, no meg számos kisvállalkozó.A civil szféra is támogatja az egész várost megmozdító eseményt. A GYSEV Zrt. menetjegykedvezményt ad vonalain, így sokan kedvezőbb feltételekkel juthatnak el ebben az időben Körmendre. A polgármester kiemelte: a határon átnyúló, nemzetközi kapcsolatok is aktívabbá válnak augusztus derekán, mivel a városba érkezik több testvérváros delegációja. Ezek a baráti találkozók jól szolgálják azt a célt, hogy a települések között nyitott, élő együttműködések szülessenek. A rendezvényeknek gyönyörű kulisszát biztosít a megújított Szabadság tér és a Batthyány kastély épületegyüttese.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!