Körmend

2016.07.25. 18:20

Kedvezmény a helyieknek - A turizmus fellendülését várják a 20 millió eurós külföldi beruházás nyomán

Körmend - Együttműködési megállapodást írt alá az önkormányzat és a most megnyílt fürdőt működtető olasz cég.

Kozma Gábor

Az eseményre a szintén most átadott szállodában került sor, ahol Bebes István polgármester és Francesco Bernardinelli vezető menedzser látta el kézjegyével a dokumentumot. Ennek egyik fő pontja, hogy a Mjus fürdőkomplexumot 20 százalékos kedvezménnyel látogathatják azok a helyi lakosok, akik felmutatják személyi okmányaikat. Az olasz multinacionális cégcsoport tavaly jelentős beruházásba fogott a korábban bezárt fürdő területén. Amint akkor közölték, több mint 20 millió eurós programól van szó, amelynek nyomán teljesen megújul a fürdőpark és egy új, négycsillagos szállodát is felhúznak. Az alapkőletétel után nyomban dologhoz láttak az olasz munkások, és rekordidő alatt felépítették az új létesítményeket.

Bebes István és Francesco Bernardinelli a dokumentum aláírásán
Fotó: Jámbori Tamás

Amint azt megtudtuk, a komplexumban több mint 300 főt foglalkoztatnak, és cél a helyi képzett munkaerő alkalmazása is. Az eseményen, még a dokumentumok aláírása előtt, Bebes István polgármester ismertette a városi önkormányzat és az olasz multicég közötti tárgyalások eredményét. - Abban vagyunk érdekeltek, hogy ez a kapcsolat erős és hosszabb távú legyen - húzta alá. - A fürdő és az itt élők javára kell törekedni, és az együttműködési megállapodás is ezt tükrözi. Örömmel jelenthetem, hogy sikerült megegyeznünk, s ez kölcsönös előnyökkel jár majd. Ugyanis mi is számítunk a fürdőbeli vendégkörre, hiszen a megújult Batthyány Örökségközpont, illetve a folyamatban lévő városi beruházások is a turizmus további erősítését szolgálják. Ugyanígy a Rába folyó, jelesül a csónak-, vagy a horgászturizmus fellendítése is közös érdek. Úgy látjuk, hogy a beruházás jelentősen fellendítheti a körmendi turizmust. Ugyanakkor mi is tehetünk annak érdekében, hogy az emberek megismerjék a fürdőt. Nagyobb ünnepeinken, köztük az Európa-napokon, az augusztusi Szent István-rendezvényen, illetve a város ünnepén erről tájékoztatni fogjuk a polgárokat - fogalmazott a polgármester. Majd kijelentette: - Úgy véljük, hogy kölcsönösen előnyös az együttműködés, amelynek igazi hasznát a lakosság, a vendégek élvezik majd. Összességében azt mondhatom, hogy érdekeltek vagyunk a fürdőkomplexum sikeres működésében. A Magyar Fürdővárosok Szövetsége országos egyesület tagjaként is üdvözöljük a fürdőnyitást. Egyúttal megerősítem, hogy a több mint 40 magyar várost tömörítő országos szövetség ősszel Körmenden tartja közgyűlését, ezzel is elismerve és támogatva városunk törekvéseit - zárta szavait.

Az olasz cég menedzsere is hasonló szellemben nyilatkozott. - Számítunk a helyiekre, de más régiók pihenni vágyó embereit is ide várjuk. Az csak jó lehet, ha az itteni egészségturizmus fejlődik. Számítunk a körmendi képzett munkaerőre is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!