Körmend

2015.10.06. 10:26

Majthényi László: Nemcsak Magyarország, hanem Európa határait is meg kell védenünk! (frissítve)

Kedden a Vas megyei migránshelyzetet értékelték megyei és szombathelyi kormánypárti politikusok.

Vadas Krisztina

Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke kedden délelőtt sajtótájékoztatón beszélt a Vas megyét is érintő migrációs helyzetről.

– Az illegális bevándorlás hullámai soha nem ismert mértékben érték el az Európai Unió és Magyarország határát. Egy olyan helyzettel áll szemben az ország és Európa, amit már régen tapasztaltunk. Magyarországon túllépte a 300 ezret az illegális bevándorlók száma, és azt is tudjuk, hogy több millió ember várakozik és készülődik elindulni – mondta az elnök.

Az elmúlt időszakban a belpolitikában kétfajta irányzat jelent meg a migrációs helyzettel kapcsolatban: vannak azok, akik megvédenék Magyarországot, és vannak azok, akik oltalmukba vennék a menekülteket. Előbbit a nemzeti konzultáció eredményei is támogatják.

Fotó: Unger Tamás

– Nemcsak Magyarország, Európa határait is meg kell védenünk. A bevándorlásra, ilyen mértékben, Európában senki sem számított, így az elsődleges felelősség Brüsszelt és az Európai Uniót terheli az emberroham miatt – emelte ki Majthényi László. Az elnök azt is hangsúlyozta: nem szeretnének az országból menekülttábort csinálni. Nemcsak Európától várják a probléma kezelését, hanem az ENSZ tagállamaitól is.

Mint azt már többször megírtuk, szeptember 10-én nyílt meg az első Vas megyei regisztrációs pont Körmenden. Ez gyakorlatilag három napig működött, közel húsz busszal, közel ezer ember érkezett ide. Szeptember 13-án nyílt meg a szentgotthárdi regisztrációs pont: ide több mint 180 busszal és három vonattal több mint 13 ezer ember érkezett.

Mind a Körmendre, mind a Szentgotthárdra érkezett migránsokra igaz, hogy nem töltöttek sok időt nálunk. Majthényi reményei szerint, ha elkészül a horvát-magyar műszaki határzár, akkor teljesen Szlovénia felé terelődik a vándorlás, és Vas megyét nem érintik már a nyugatra tartó migránsok.

Felmerült annak a kérdése is, hogy mi történne, ha Ausztria és Németország úgy döntene, visszatoloncolja menekülteket. A közgyűlés elnöke szerint az 1992-es salzburgi szerződés értelmében nagyon kicsi a valószínűsége, hogy Vas megyére hatással lenne az intézkedés.

Majthényi László a sajtótájékoztató végén megköszönte, hogy a vasiak békés összefogással viselték az itt áthaladó menekülteket. Külön háláját fejezte ki azoknak, akik segítettek a menekülthelyzet kezelésében: takarókat gyűjtöttek, élelmet osztottak a migránsoknak.

Délután dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő és dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere beszélt e helyzetről.

– A bevándorlók nemcsak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót – jelentette ki Hende Csaba, hozzátéve, hogy ráadásul Európa tárva-nyitva hagyta az ajtókat, sőt még meghívókat is küldözgetett a bevándorlóknak.

Dr. Puskás Tivadar a sajtótájékoztatón kiemelte, úgy tűnik, ma Európában egyedül a visegrádi országok kezelik megfelelően az illegális migráció okozta helyzetet. Vas megyében két ideiglenes gyűjtőpont működik: Szentgotthárdon és Körmenden, míg Szombathelyen ideiglenes fogvatartó pontot tartanak fenn, ahol mintegy nyolcvan illegális határátlépőt helyeztek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!