Körmend

2017.06.12. 15:30

TOP-on van a város - Nincs szüksége hitelekre a körmendi önkormányzatnak

A városi büdzséről, az idei költségvetés első módosításáról is tárgyaltak a képviselők. Bár több lett a kiadás, nőtt az önkormányzati vagyon.

Kozma Gábor

Bebes István polgármester úgy összegzett, hogy amit elterveztek, az meg is valósult, felelős gazdálkodás volt a jellemző az elmúlt időszakra.

- Körmend azon hazai városok közé tartozik, ahol az átlagosnál több a közintézmény, így az éves költségvetésben ez mindig jelentős tétel. Az iskolarendszer átalakítása némileg változtatott a képen, de a város most is súlyos milliókkal támogatja a helyi gimnáziumot, és csak az élelmezésre a három általános iskola esetében több mint 90 millió forintot költ - hallottuk.

Bebes István polgármester tájékoztatott a képviselő-testület ülésen a költségvetés alakulásáról. Kedvezőbbek az adóbevételek, nőtt az önkormányzati vagyon értéke, ugyanakkor több lett a kiadás
Fotó: Jámbori Tamás

A polgármester részletesen szól a költségvetés számairól. Mint mondta, a bevételek elérték a 2,2 milliárd forintot, a kiadások pedig az 1,6 milliárdot. A felhalmozási bevételek jelentős része, 596 millió forint, a központi költségvetésből származik, meghatározott célokra. Így a színház belső munkálataira 500, utak felújítására 50, a védőnők, gyermekorvosi szolgálat épületének felújítására 28 millió érkezett. - Elmondhatjuk, hogy megfelelően gazdálkodott rá bízott pénzzel a város, és felelős adópolitikát folytatott. Adóbevételeink elérték a 658 millió forintot, ez kedvezőbb a korábbinál. Fejlesztéseinkhez hitelt nem vettünk fel, ellenben minden lehetőséget megragadtunk a sikeres pályáztatás érdekében. Szinte nincs olyan területe a város működtetésének, legyen szó kultúráról, építkezésekről, felújításokról, szociális ágazatról vagy oktatásról - amely ne lenne kapcsolható pályázati pénzhez. Állami, helyi és uniós forrásokról beszélünk, és bízunk abban, ez a kedvező folyamat idén is tovább vihető - fogalmazott a városvezető, aki úgy összegzett a költségvetési beszámolóról: a dologi kiadások emelkedtek, az önkormányzati vagyon értéke nőtt, a felelős gazdálkodással elkerülték az adósság csapdáját. Ugyanakkor olyan tendenciák is elindultak, amelyeket nem lehetett előre látni. ezek közül a legfontosabb, hogy továbbra sem állt meg a tanulói létszám csökkentése, amely - a többi mellett - intézményi összevonást tett szükségessé. A város mindent megtesz azért, hogy se a pedagógusi létszám, se az oktatás színvonala ne csökkenjen.

A beszámoló elfogadása után megtörtént az idei költségvetés első módosítása is. Ennek egyik lényeges eleme, húzta alá Bebes István, hogy a felhalmozási célú támogatás előirányzata 1,3 milliárd forinttal, a működési célújé pedig csaknem 120 millióval nő. Ennek magyarázta, hogy a város hét TOP-pályázatot nyert el, a támogatás mértéke minden esetben százszázalékos. A több mint 1 milliárdos összegből turisztikai fejlesztések történnek, zöldterületi rehabilitáció indul, korszerűsödik a városi piac, kiépül a keleti városrész csapadékvíz-elvezetési rendszere, folytatódik a kerékpárút-hálózat kiépítése, tovább fejlesztik az ipartelep infrastruktúráját, és jut pénz óvodafelújításra is.

A testületi ülésen módosították a települések támogatásáról szóló önkormányzati rendeletet, majd az intézményi beszámolók következtek. Számot adott működéséről a Körmendi Kulturális Központ Múzeum és Könyvtár is. Az intézmény és tagintézményei sokrétű munkát végeznek, a nagyrendezvényeken túlmenően feladatuk a városi kisközösségek összefogása, a lokálpatrióta szellem erősítése. A Mecsériné Doktor Rozália vezette városi könyvtár is olyan fontos tényező, mint a múzeum, amelynek vezetője dr. Móricz Péter. Az ismeretterjesztésen túl tudományos szerepet is visznek ezek az intézmények, a körmendi városi könyvtár például a járás 44 helyszínén van jelen.

PÉNZ AZ ADÓBÓL

A város költségvetésének nem elhanyagolható része származik adóbevételekből. Bebes István felhívta a figyelmet arra, hogy bár sok adós megtehetné, mégsem fizet időben, vagy csak a szankciók hatására. Ezért is döntött nemrég úgy a vezetés, hogy a városi lapban nyilvánosságra hozzák a tartozók nevét és az összeget. Az már tény, hogy tavaly valamelyest javult az adómorál, több lett a bevétel a korábbiakhoz képest. Ugyanakkor súlyos milliók hiányoznak ma is a büdzséből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!