Körmend

2015.03.17. 18:40

Vasi srácok az országos rádióban

Körmend - Az országos ismertség kapujában áll a 2007-ben alapított Soulwave. A négytagú körmendi zenekar az utóbbi időben többször is fellépett a fővárosban, de egyéb sikereket is magukénak tudhatnak.

Gyuricza Ferenc

Legutóbb az MR2 – Petőfi Rádió egyik sikersorozatában, az Akusztik című műsorban mutatkozhattak be, korábban pedig a lottósorsolás közvetítésén működhettek közre fellépőként. Ahogy a csapat vezetője, az énekes Fodor Máté fogalmaz: mindkettő óriási élmény volt a számukra. A rock and roll, az indie és a folk sajátos elegyével a hazai zenei élet egyik üde színfoltját jelentő Soulwave alapítói az énekes Fodor Máté és a gitáros Huszár Ádám voltak. A jelenlegi felállás másik két tagja, a basszusgitáros Bencsics Dávid és a dobos Lajos Márton már később csatlakozott hozzájuk, de az együttes hangzásvilágának kialakításában nekik is fontos szerepük volt. 2007 óta a zenekar lassan meghódította az egész országot, amit nemcsak koncertjeik jeleznek, hanem az is, hogy az MR2 – Petőfi Rádió játszási listáján több daluk is szerepelt.Az új esztendő új lehetőségeket is hozott a zenekar számára, hiszen hamarosan az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi hazai válogatóján nyertes Kállay Saunders András zenekara előtt mutatkozhatnak be a főváros egyik legkedveltebb klubjában.

Balról: Huszár Ádám, Fodor Máté, Márton Lajos és Bencsics Dávid. A Soulwave az MR2 Petőfi Rádió egyik sikersorozatában, az Akusztik című műsorban mutatkozhatott be
Fotó: Facebook

- Mindenképp fontos fellépés lesz ez számunkra – szögezte le Huszár Ádám gitáros. – Az előző budapesti koncert is fantasztikusan jól sikerült, az A38 hajón telt ház volt, ezért nagyon várjuk már, hogy újra a fővárosban játszhassunk. Szeretnénk a lehető legtöbb helyszínre eljutni, valamint a zenénket minél több emberrel megismertetni. Az, hogy a Kállay Saunders Band előtt léphetünk fel, nemcsak egy jó lehetőség erre, de külön öröm számunkra is.Ádám azt is elmondta: nagyon készülnek erre az estre, folyamatosan zajlanak a próbák, de nem panaszkodnak a sok munka miatt, hiszen erre vágytak, amikor először a kezükbe vették a hangszert. Fogadkoznak, hogy a Petőfi rádiós visszafogottabb program után most egy jóval lendületesebb oldalukat mutatják meg, igazi Soulwave-es hangulatot teremtenek mind a színpadon, mind pedig a nézőtéren.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!