Kosárlabda

2014.11.07. 16:10

A vasi El Clasico előtt - Az edzők és játékosok esélylatolgatása

Körmend, Szombathely - Szombaton 18 órakor kezdődik a felújított, kibővített körmendi sportcsarnokban az Egis Körmend–Falco Trend Optika KC Szombathely megyei kosárrangadó.

Németh Zsolt

Mint ahogy már beszámoltunk róla, a Körmend–Falco mérkőzés előtt 17 órakor avatják fel ünnepélyes keretek között a 740 millió forintból megújult körmendi sportcsarnokot.

Az NB I. A csoportos férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 6. fordulójánál tartunk. Az első hazai bajnokijuk előtt álló körmendiek a 11. helyen tanyáznak. Négy vereség után állt munkába az új edző, Ante Perica, azóta egy bajnoki és egy EuroChallenge-győzelmet gyűjtött be a csapat. A ZTE után a jó nevű Lukoil Academic Sofia gárdáját is felülmúlták, így a korábbinál jobb hangulatban várhatják a vasi rangadót. A horvát vezetőedző mindezek ellenére óvatosan fogalmazott, amikor a Falco került szóba.

– Egy nagyon ponterős csapat lesz az ellenfelünk, amely veretlenül vezeti a bajnokságot, majdnem százpontos dobóátlagot produkálva. A legnagyobb kihívás az lesz számunkra, hogy jó védekezéssel megakadályozzuk a hasonló folytatást az ellenfél számára. Ugyanakkor további lendületet adhat a csapatomnak az, hogy végre a saját csarnokában léphet pályára. Bízom abban, hogy egy újabb lépést tudunk tenni előre a játékunk javításában. A szurkolóink természetesen győzelmet várnak tőlünk és fokozott várakozással néznek a mérkőzés elé. Nekünk viszont más szempontból kell megközelítenünk a találkozót. A csapatnak és a szakma képviselőinek is kevesebb túlfűtöttséggel és inkább a feladatra való nagyobb oda figyeléssel kell végeznie a dolgát – zárta szavait Ante Perica.

Ante Perica, az Egis Körmend vezetőedzője. Fotó: Szendi Péter

A szombathelyiek a tabella éléről várják a megyei rangadót, hiszen mind a négy eddigi meccsüket megnyerték (egyszer szabadnaposok voltak).

– Körmenden mindig nehéz győzni. Két héttel ezelőtt is így gondoltam, nem csak azért mondom ezt, mert ellenfelünk két meccset nyert zsinórban – fogalmazott Kálmán László, a Falco-Trend Optika KC Szombathely trénere. – Ugyanakkor igaz, hogy ellenfelünk már más játékokat játszik. A korábbinál szervezettebben kosarazik, kevesebb szabadságot kapnak a játékosok. És akaratban, sebességben is előrébb léptek. Szó se róla, a Körmend remek formában lendült, és a játékosok önbizalma is helyreállt. Az új edző remekül mutatkozott be, így bizonyára élvezi a játékosok, a vezetők, a szurkolók bizalmát. Hatalmas meccsre van kilátás, ugyanis nálunk sincs gond sem a formával, sem az önbizalommal. Ráadásul mindkét szurkolótábor részéről komoly várakozás előzi meg a meccset. Természetesen mi nyerni megyünk Körmendre. Alaposan felkészültünk ellenfelünkből, tudjuk, hogy mi a feladatunk. Azzal tisztában vagyunk, hogy első hazai meccsén bizonyára kettőzött erővel küzd majd. Ha csapatként, a taktikai utasításokat betartva, higgadtan teszük a dolgunkat, ha a saját játékunkat játsszuk, akkor nyerhetünk.

Kálmán László, a Falco Trend Optika KC mestere. Fotó: Horváth Csaba

És hogy látják a szombati esélyeket a csapatkapitányok?

A körmendieké, Ferencz Csaba már nagyon sok vasi rangadót megélt a pályán.

– Nagyon várjuk, hogy végre hazai környezetben is bemutatkozhassunk. Eddig nem volt könnyű, és másképp festene a tabella, ha lett volna legalább két hazai mérkőzésünk, de ez már a múlt, a jövővel kell foglalkoznunk. Jön a Falco, amely teljesen más csapat, mint a tavalyi, vagy az azt megelőző. Kálmán Laci nagyon jól összerakta a gárdát, nagyon jó a kémiájuk, szerintem az egyik legjobb csapat a mostani mezőnyben. Nagyon nehéz meccsre számítok, ahol mindenképpen nyernünk kell. Az EuroChallenge siker biztos, hogy pozitív hatással van a csapatra, úgy érzem, hogy most végre úgy játszottunk, ahogy mindig is kellene. Remélem, ez később is így lesz. Sokat kell még dolgoznunk, fejlődnünk, mert nincs még minden a helyén, de minden nap azon vagyunk, hogy jobbak legyünk.

Ferencz Csaba, a körmendiek csapatkapitánya. Fotó: Szendi Péter

Az ifjú, 19 éves irányítónak, Perl Zoltánnak fiatal kora ellenére nem ez lesz első vasi rangadója. Ám a saját nevelésű játékos most először csapatkapitányként vezeti csatába a Falcót.

– Az biztos, hogy motiváltan futunk neki a meccsnek – szögezte le Perl Zoltán. – Tudjuk, hogy mennyire fontos ez a találkozó a szurkolóink számára, és nekünk játékosoknak is kiemelt jelentőséggel bír. Ennek megfelelően készültünk egész héten. Az új fiúknak is elmagyaráztuk a vasi El Clasico lényegét – megértették, hogy miről van szó. A Körmend egyébként jó csapat, ráadásul az új edző érkezése jó hatással volt ellenfelünkre. Ugyanakkor mi is jó formában vagyunk, szeretnénk tovább nyújtani a győzelmi sorozatunkat, vagyis feltett szándékunk, hogy elrontsuk ellenfelünk csarnokavató ünnepségét. Remek meccsre, igazi rangadóra, nagy csatára van kilátás, és remélem, hogy mi örülhetünk a végén.

Perl Zoltán, a sárga-feketék csapatkapitánya. Fotó: Unger Tamás

A Körmend-Falco rangadó  a megújult csarnok avatását is jelenti egyben. Hasonlóban volt része az idén januárban az immár a Rába-partiaknál játszó Tóth Norbertnek, aki akkor az Alba Fehérvár játékosaként azért lépett pályára, hogy az ottani drukkereknek szerezzen örömöt az avatón, épp a Körmenddel szemben.

– Az Albában is nagy tétként nehezedett a hazai csapatra a tét, ilyenkor általában felfokozott elvárások. Nagyon régóta megérdemelték volna már Körmenden a szurkolók és a csapat is azt, hogy egy ilyen szép arénában fogadhassa az ellenfeleit. Szerintem jót fog tenni, hogy végre készen van a csarnok, és hazai környezetben tudunk játszani. Mindent megteszünk azért, hogy legyőzzük a Falcót. Az edzőcsere óta úgy érzem, hogy felszabadultabb a társaság, elkezdtünk rendszerben kosárlabdázni, aminek már voltak látható jelei az utolsó két mérkőzésen. Ezen az úton kell továbbmenni. Az biztos, hogy a védekezésünkre kell alapozni, hiszen egy olyan Falco jön hozzánk, amely nagyon sok pontot dob, ha ezt kontroll alatt tudjuk tartani, akkor lehet esélyünk, de ha belemegyünk egy dobópárbajba, akkor nem sok. Én egyébként mindig szívesen jöttem Körmendre, ellenfélként is, mert jó hangulatú meccsek voltak, általában mindig ki is kaptunk. – mondta Tóth Norbert nevetve. – Jelenleg – az eddigi meccsek alapján – még biztosan felemás a megítélésem, sokat kell még tennem azért, hogy be- és elfogadjanak, de minden nap azért dolgozom, hogy ez így legyen.

Tóth Norbert (13) még Alba-színekben. Ő is szenvedő alanya volt, amikor januárban a körmendiek nyertek a fehérvári csarnokavatón. Fotó: Tósoki Attila

Erre a szezonra Jara Rubin Doyne személyében egy régi ismerőssel, rutinos légióssal erősítette meg a sorait a Falco. Doyne alapembere volt annak a Falcónak, amely a 2007/2008-as szezonban megszerezte a klub első bajnoki címét – éppen Körmenden rendezték a szezon utolsó meccsét. Ki ne emlékezne arra a képre, amikor Doyne Csirics nyakában ülve vágja le a körmendi csarnokban a hálót.

– A múlt szép emlékeivel, az elmúlt hetek remek eredményeivel most nem akarok foglalkozni. Új mérkőzés, új csata, egy remek ellenfél  vár ránk – fogalmazott higgadtan „Bam" Doyne. – A mérkőzés előtt mindig a saját feladatomra koncentrálok, hogy hogyan tudom levédeni a rám bízott embert. Továbbá igyekszem majd segíteni a csapatomat mind védekezésben, mind támadásban. Bízom a csapatunkban, szerintem lesz esélyünk a győzelemre. Hajrá,  Falco!

Egy 2008-as pillanat, Bam Doyne a magasban - a Falco Körmenden nyerte meg első bajnoki címét. Fotó: Kiss Teodóra

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!