Kosárlabda

2014.11.06. 19:29

Szombaton ünnep - Körmend–Falco derbi csarnokavatással

Körmend - Szombaton 18 órakor rendezik a 2014/2015-ös férfi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának első vasi rangadóját. A Körmend–Falco derbi lesz a Rába-partiak idei első hazai mérkőzése – ez alkalommal avatják fel a felújított, kibővített csarnokukat.

Horváth Erika

Bár már másfél hete, hogy az Egis Körmend kosárcsapata az edzéseit a megújult csarnokban tarthatja, az igazán nagy nap csak szombaton jön el: öt forduló után először játszhatnak hazai pályán a piros-feketék. Úgy alakult, hogy éppen a Falco-Trend Optika KC Szombathely elleni megyei rangadó következik (2006 márciusában a Arena Savariát is megyei rangadóval avatták – akkor a körmendi győzelem kicsit elhalványította a szombathelyiek örömét). A mérkőzés előtt avatóünnepséget rendeznek.

Néhány fontos tudnivaló a szombati programról. A csarnok kapuját és pénztárát 14.45-kor nyitják – várhatóan akkor kezdődik az U21-es mérkőzés. Körmenden a Klub Trummerikumban addig is lehet még korlátozott számban, elővételben belépőjegyeket venni.

A hazai szurkolók számára azon kívül, hogy egy tágasabb, kulturáltabb helyszínen biztathatják kedvenceiket, gyakorlatilag nincs változás, a megszokott két bejáraton közelíthetik meg a nézőteret. A vendégszurkolók – ahogy régen – kizárólag a Thököly utca, a Somogyi iskola felől juthatnak be a csarnokba, a régi szektorukba, csak éppen már aszfaltos, térkövezett úton. A Thököly utcában mintegy 40 parkolóhelyet is biztosítanak számukra. További jó hír a Falco-szimpatizánsoknak, hogy saját büfé és illemhely áll majd a rendelkezésükre. Ami a mérkőzés biztosítását illeti: kiemelt kategóriájú, akár motozás is előfordulhat.

Gőzerővel készülnek Körmenden a hétvégi csarnokavatóra. Fotó: Szendi Péter

Az U21-es meccs után, 17 órától rendezik meg a 740 millió forintos ráfordítással megújult sportcsarnok hivatalos átadó ünnepségét, amelyre államtitkári szintű vendégeket, de a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökét, illetve a névadó főszponzor vezérigazgatóját is várják. Mindenkit kérnek arra, hogy a 20-25 perces ceremóniát tartsa tiszteletben.

Utána kezdődik a bemelegítés, amely alatt már hangolhatnak a szurkolótáborok is. Aztán Földházi, Györffy és Boros játékvezetők vigyázó szemei előtt útjára indulhat a labda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!