Szombathelyi kosárlabda

2015.02.27. 10:42

Nyíregyházán játszott a Falco - Élő közvetítéssel jelentkeztünk

Pénteken 18.30-tól az NB I. A csoportjának 11. helyén álló Nyíregyháza otthonában lépett pályára a felsőházi középszakaszra pályázó, negyedik helyen álló Falco-Trend Optika KC Szombathely kosárlabdacsapata.

Pungor Csaba

Kálmán László együttesét már csak egy lépés választja el a nagy céltól: ha Nyíregyházán nyer és a Kaposvár kikap a Soprontól, akkor az alapszakasz utolsó két fordulójának eredményeitől függetlenül a négy között tudhatja magát. Nem  lesz könnyű  a sárga-feketék dolga, mert a Sitku Ernő vezette nyíregyháziak a bentmaradásért, az életükért  küzdenek. A mérkőzést élőben közvetítjük.

A két csapat ma esti kerete:

Marso Nyíregyházi KK: Kósa, Molnár, Czura, Helmeczi, Nagy, Taylor, Savic, Kolaric, Hujdurovic, Lajsz, Vaszojevic, Garamvölgyi

Falco KC Szombathely: Doyne, Simon, Bus, Perl,  Váradi, Will, Hódi, Covington, Kristanovic, Bognár, Kovács, Dukic, Hall

A találkozót mindkét csapat rontott dobással kezdte. A nyírségiek a kiesés elől menekülnek, a Falco pedig a felsőházba jutásért harcolnak. Az első perc végén Krstanovic büntetőből megszerezte a vezetést a vendég együttesnek. Taylor tempójára szintén a szombathelyi center válaszolt - ezúttal triplával.

(2. perc: 2-4)

Felváltva esnek a kosarak mindkét oldalon. A szombathelyiektől Krstanovic szórja meg magát, rögtön a találkozó elején. A túloldalon Kollaric és Nagy büntetőből szerezte meg első pontjait. Savic betörésből egyenlít a negyedik percben.

(4. perc 8-8)

Eddig leginkább a palánk alatt tűnik verhetőnek a hazai csapat. Dukic is center pozícióból talált be, majd Krstanovic eredményes - utóbbi 10 pontot gyűjtött össze 5 perc alatt.

A nyírségiek azonban nem adják fel; Kolaric valamint Nagy kosaraival egyenlítnek.

(6. perc: 12-12)

Továbbra is fej-fej mellett haladnak a résztvevő csapatok. Hall tempójára és Perl büntetőire, Taylor válaszolt zsinórban 5 ponttal.

(8. perc: 17-17)

Vaszojevic kosarával zárult az első negyed. Ez a negyed nem a védekezésről szólt. Ennél keményebb védekezésre lesz szüksége a szombathelyieknek, ha nyerni akarnak Nyíregyházán.

(10. perc: 21-19)

Hiába szedett támadó lepattanót Bognár Kristóf, Will Tamás kétszer is rontott a hárompontos vonal mögül. Az első hazai akcióbólHelmeczi betörésből növelte csapata előnyét. Az ellentámadásnál Doyne is elront egy tiszta tripla dobást.

(12. perc: 23-19)

Bognár és Krstanovic kiegyenlít, de Vaszojevic gondoskodott arról, hogy az előny ismét a Nyíregyháza KK birtokában legyen.

(14. perc 25-23)

A hosszú sérülésből felépült Doyne is megcsillogtatta tudását - két ember mellett szép kosarat szerzett. Kicsit rontja az összhatást, hogy a +1 kísérlet kimaradt.

Őrületes másfél percet produkáltak a csapatok. Hazai oldalon Taylor és Kolaric, szombathelyi részről Perl szerez újabb pontokat.

(15. perc: 29-27)

Kisebb gödörben a sárga-feketék! Taylor és Nagy szerez könnyű kosarakat. Willéknek viszont nem mennek a dobások és ami aggasztóbb, hogy rengeteg az eladott labdájuk.

(6 eladott - 0 szerzett /csapat statisztika)

Kálmán László időt kér!

(16. perc: 33-27)

Covington és Hall elrontott dobását követően Taylor, Lajsz és Kolaric kosaraival növeli a Nyíregyháza az előnyét. Dukic és Perl tripláival azonban kapaszkodik a Falco.

(18. perc: 39-33)

Perl nagyon feljavult - ennek köszönheti a Falco, hogy nem nő a két csapat között a különbség. A csapatkapitány labdát szerzett és szép ziccert dobott. Krstanovic duplájával már csak 2 pont volt az együttesek között. De ekkor jött Kolaric és egy triplával lehűtötte a vasiak lelkesedését.

A félidő utolsó pontszerzője Covington volt, aki pontosan célzott a büntetővonalról.

(20. perc: 42-39)

Pontszerzők:

Nyíregyháza

Taylor 13, Kolaric 11/3, Nagy 6, Vaszojevic 4, Lajsz 2, Molnár 2, Savic 2, Helmeczi 2

Falco

Krstanovic 14/3, Perl 10/3, Dukic 5/3, Covington 2, Hall 2, Váradi 2, Doyne 2, Bognár 2

Taylor és Nagy kosaraival növelte előnyét a hazai csapat. Váradi a palánk alól és a triplavonaltól is pontatlanul tüzelt. Hiába kért időt a szombathelyi kispad, tovább nő a nyírségi előny. Savic kettesével már 10 pont fölé kúszik a különbség.

(22. perc: 50-39)

Két Falco hárompontost követően azonnal lépett Sitku mester. Nyíregyházi időkérés! Úgy tűnik volt foganatja, mert Savic is betalált távolról.

(24. perc: 55:45)

Továbbra sem találja a fogást a szombathelyi csapat. Savic megtáltosodott: remek kiosztásai mellett szép kosarakat is szerzett - a vendégek legnagyobb bánatára. A sárga-feketék csak a palánk közeléből tudnak betalálni.

Falco időkérés!

(26. perc:  65:49)

Váradi és Hall próbálta faragni a hazai előnyt, de Taylor - aki eddig a mérkőzés legjobbja - elsüllyesztett egy szép triplát a bal sarokból.

(28. perc: 68-52)

Doyne büntetőivel kezdődött az utolsó perc és ezzel ellőtte minden puskaporát a negyedre a Falco. Az utolsó két támadásból Savic és Taylor eredményes a hárompontos vonal mögül.

Kerek 20 pontra meglógnak a házigazdák!

(30. perc: 74-54)

Váradi szép betörésével kezdődött az utolsó játékrész, de ismét jött a bal sarokból egy tripla - ezúttal az ex-körmendi Kolaric dobta.
Krstanovic a büntetővonal mögül visszaállította a 20 pontos differenciát.

(32. perc: 77-57)

Nem ülnek a dobások, de a védekezéssel is hadilábon állnak a szombathelyiek. Kósa tempóját követően Vaszojevic zsákolt egy kézzel. Kálmán László ismét időt kért!

(34. perc: 83-59)

Egyre nagyobb a különbség, kétségtelen sokat kivett a Sopron elleni találkozó a vasiakból. Kolaric szerez könnyen egy duplát a palánk alól, amire Bus válaszként egy hármast dob a jobb szélről.

Továbbra is tartja magabiztos előnyét a hazai csapat.

(36. perc: 89-65)

Ahogy a találkozó elején, úgy most is mindkét csapat felváltva talált a gyűrűbe. Will és Bus a vasi pontszerzők, ezzel kapaszkodik a Falco.

(38. perc: 92-71)

Perl kosara nyitotta az utolsó két percet. Óriási rohanásba kezdenek a csapatok. De számottevően nem változik a különbség a mérkőző felek között.

(40. perc: 96-75)

A mérkőzés a harmadik negyedben dőlt el. Akkor a hazaiak kintről és a palánk alól is tetszés szerint érték el a kosarakat. A Falco pedig fásultan mozgott - vélhetően a keddi találkozó sokat kivett a játékosokból.

A hátralévő két mérkőzésen lesz még lehetősége bebiztosítani a felsőházi tagságát a Falco együttesének.

Pontszerzők:

Nyíregyháza: Savic 15/9, Taylor 30/6, Vaszojevic 8, Nagy 10, Kolaric 18/6

csere: Molnár 7/3, Kósa T. 2, Czura 2, Helmeczi 2, Lajsz 2, Kósa D.

Falco: Covington 2, Doyne 4, Perl 21/6, Dukic 7/3, Krstanovic 17/3

csere: Will 8/6, Hall 6, Bus 5, Váradi 3, Bognár 2, Simon, Hódi

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!