Kőszeg

2016.09.17. 10:04

Biciklisek vették birtokba a kőszegi Fő teret

Kőszeg – Az Európai Mobilitási Hét jegyében és keretében telt meg fiatal kerékpárosokkal a kőszegi Fő tér szombat délelőtt. Maguk készíthették a rajtszámaikat, aztán ügyességi pályán bizonyíthattak a kicsik és nagyobbak.

Bakos Ágnes

– Választhatsz, hányas rajtszámot szeretnél – mutatta a színes, de még üres papírlapokat Katona-Freyberger Anett a nevezési pultnál. Az Írottkő Naturpark Egyesület és a Kőszegi Kerékpáros Egyesület közösen szervezte az idei programot, csatlakozva az Európai Mobilitási Héthez. A Naturpark az iskolákat kereste, a kerékpárosok az óvodásokat szólították meg.

– A mai nap a gyerekeké, külön versengtek a tíz évesnél fiatalabbaknak, külön a 10-12 éveseknek, valamint a 13-14 éveseknek – sorolta a biciklis egyesület tagja, szervező. Minden kis versenyző jól felszerelkezett: nem maradtak otthon a bukósisakok, biztonsági eszközök. Volt szülő, aki jobban izgult, mint a csemeték, akik pedig nagyon ügyesen szlalomoztak a bóják körül és zökkentek át az akadályon. Sorban jöttek a nevezők: legalább 25-es regisztráltak. Akinek kedve volt, saját maga díszíthette fel a rajtszámát.

Nem újdonság az autómentes nap Kőszegen: idén már 11. alkalommal csatlakozott a Naturpark.

Fotó: Bakos Ágnes

A gyerekek járgányainál (kicsit) komolyabb kétkerekűek töltik meg vasárnap a Fő teret, sőt egész Kőszeget. A Várkörön, a belvárosban zajlik majd a 8. Agro-Alfa Citycross belvárosi kerékpáros verseny, és futókat is várnak – ugyancsak a mobilitási hét jegyében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!