Kőszeg

2015.01.14. 15:10

Ez nem a bőség éve lesz

Kőszeg - Huber Lászlót, Kőszeg polgármesterét az elmúlt év értékelésére kértük, s arról is faggattuk, miért lobbizott tavaly városa érdekében. Az idei esztendő kilátásairól azt mondta: jó közepes évnek nézünk elébe .

Némethy Mária

- Mi volt jó és mi volt rossz Kőszeg számára az elmúlt évben?

- Kezdem a rosszal: az időjárás, a sok csapadék próbára tette ismét a kőszegi önkéntes tűzoltókat és a katasztrófavédelmet. A Gyöngyös három alkalommal is kilépett medréből a nemezgyár környékén, ahol lakóházakat is veszélyeztetett és anyagi károkat okozott minden alkalommal, melyeknek kompenzálására az országos vis maior alapra adtunk be pályázatot (sikerrel). A rövid idő alatt lehullt hatalmas mennyiségű csapadék lakóházak alagsorait, pincéit és különböző gazdasági épületeket öntött el, mely esetenként jelentős károkat okozott a tulajdonosoknak.Az önkormányzatnak is többletköltséget jelentett a víz által többször is kimosott hegyi utak javítása, és a csapadék-elvezető rendszer megtisztítása a sok hordaléktól. A hűvös, esős idő a szőlősgazdáknak sem volt kedvező, a szőlőtermés sok helyen tönkrement, illetve nem tudott kellően cukrosodni. Sajnos a vörös kakas is pusztított a nyáron. Egy önkormányzati társasház tetőszerkezetének egy része teljesen leégett. A tűz által okozott kár jelentős, legalább 25 millió forint. A biztosítóval még folynak az egyeztetések a közvetlen és a közvetett kár pontos mértékének megállapításáról. A tűz oka ismeretlen. A tűz továbbterjedését és a még nagyobb anyagi kárt a kőszegi önkormányzati tűzoltók gyors és szakszerű beavatkozása akadályozta meg. Hála nekik!

Jó volt a város számára 2014-ben, hogy az önkormányzat által fenntartott intézmények működésében nem volt semmilyen zavar, az ellátás folyamatos és biztonságos volt. Egyik-másik intézményben kisebb fejlesztésre is sor kerülhetett. Így például megújulhatott a Balog iskola udvara, és gazdagodhatott udvari bútorokkal, játszóvárral. Mindez a szülői munkaközösség kezdeményezésére a szülők, az iskolai alapítvány és az önkormányzat összefogásával valósult meg. A központi óvoda évek óta fennálló beázási problémáit is sikerült megoldani egy magastető ráépítéssel. Kőszeg számára mérföldkőnek számít 2014., mert hosszú évek munkálatai után befejeződött a Jurisics vár felújítása, és az idén végre teljes üzemben működhet minden, több új attrakció is fogadja majd a látogatókat. Ugyancsak kiemelkedő jelentőségű esemény a város életében, hogy a várva várt új egészségház is elkészült. Igaz, a működését csak az idei év elején kezdheti el, mivel az eszközök beszerzése még folyamatban van. Az eredmények között kell említeni, hogy a Jurisics téri új kis szoborparkunk Herman Ottó portrészobrával gazdagodott, mellyel méltó módon csatlakoztunk a Herman Ottó Emlékév országos eseményeihez.

Huber László kőszegi polgármester a KRAFT-projektet nagyon jó esélynek tartja a város számára
Fotó: Archív/Benkő Sándor

- Miért lobbizott a városért tavaly Budapesten?

- A lobbizás talán kicsit erős kifejezés, de valóban tavaly is kellett lépéseket tenni, segítséget kérni olyan problémák megoldásához, melyeket a város saját erőből jelenleg nem tud megoldani. Ilyen például az, hogy a vár külső udvarán lévő szolgáltató épület (a volt turistaszálló) tetőterének befejezéséhez, használhatóvá tételéhez kapjunk állami támogatást, vagy az új egészségház járóbeteg részlege is korszerű eszközökkel legyen felszerelve, ne a több évtizedes, matuzsálemi műszerekkel kelljen ellátni a betegeket.

- Milyen fő célokat tűzött ki Kőszeg elé 2015-re? Milyen jelzővel illetné: a túlélés, a lendület, a bőség, vagy közepes éve lesz Kőszegnek az idei?

- A fő célkitűzés a stabilitás, a működőképesség megőrzése, a szolgáltatások színvonalának legalább szinten tartása. Nem hinném, hogy az idén ránk köszöntene a bőség éve, de azt remélem, hogy egy jó közepes évnek nézünk elébe, ami alapja lehet egy nagyobb elrugaszkodásnak, egy lendületes fejlődési időszaknak. Erre a felkészülést elkezdtük, de rengeteget kell még dolgozni a siker érdekében, mely mindnyájunk közös érdeke.

- A KRAFT projektről mi az ön személyes véleménye?

- A személyes véleményem az: ez egy óriási, talán soha vissza nem térő alkalom Kőszeg számára, a város visszakapja múltbéli kiemelkedő oktatási, kulturális szerepét, erős iskolaváros jellegét. Ha a projekt fő elképzelései megvalósulnak, akkor minden bizonnyal ez így lesz, és ez magával hoz majd sok más fejlődést is Kőszegen. A KRAFT-projekt nem a város projektje, hanem kiemelt Nemzeti Program, ezért annak befolyásolására is korlátozottak a lehetőségeink, de mindent meg kell tennünk a megvalósítás érdekében. Ennek első érdemi része lesz a Chernel utca teljes rekonstrukciója, mely 2015. leglátványosabb, a lakosság számára legfontosabb beruházása lesz Kőszegen.

- Sok elhanyagolt műemléképület van a városban. Melyek újulnak meg?

- Reményeim szerint mind megújulhat, de ehhez több évre lesz szükség. Az már szinte biztosan tudható, hogy a belváros szívében álló bencés rendház és a Festetics-ház (Chernel utca 10.) felújítása az idén elkezdődik, és talán a Bálház sorsa is rendeződik. A zsinagóga állagmegóvása már megtörtént, az eredeti állapotának megfelelő felújítására is megvan a kormányzati szándék. A sort még hosszasan lehetne folytatni. Az egyházi ingatlanokat is figyelembe véve óriási érték, épített örökség vár megmentésre, felújításra és funkcióba vételre Kőszegen. Ez nem csak a mi felelősségünk, hanem közös nemzeti ügyünk is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!