Kőszeg

2014.09.15. 19:15

Semjén: az erős nemzet része az erős önkormányzatiság

Kőszeg - Magyarország helyzetéről és a nemzetpolitikáról is beszélt dr. Semjén Zsolt, hazánk nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettese a Jurisics-várban.

Semjén Zsolt a kőszegi önkormányzat és Ágh Péter országgyűlési képviselő meghívására érkezett a városba, ahol a helyieknek beszélt Magyarország helyzetéről és a nemzetpolitikáról is. A rendezvény előtt találkozott Észak-Vas megye fideszes polgármester-jelölteivel is. Huber László, az előadás házigazdája köszöntőjében összefoglalta Kőszeg város értékeit. Mint mondta, sokat tettek a magyar múlt épített emlékeinek megóvásáért, ennek bizonyítéka többek között a Jurisics-vár felújítása, mely jelenleg is zajlik. A nyugati határvidéken mindig is szembeszálltunk a trianoni békediktátummal, ha kellett, fegyverrel, ha kellett népszavazással mondta Huber László.

- A magyar nemzet helyzete sajátos, leginkább egy háromlábú székhez hasonló - kezdte előadását Semjén Zsolt, rámutatva, hogy a három láb az anyaország, a Kárpát-medence magyarsága, valamint a világon szétszóródott diaszpóra. - Ha a három láb közül bármelyik kiesik, az egész szék fel fog borulni - mutatott rá. Elhangzott: a szocialista kormányzás idején a Gyurcsány-kormány szembement a külhoni magyarsággal, melyet ők lelki Trianonként éltek meg, ezért is kellett rendezni a kérdést. Az elmúlt négy évben ötszázezer magyar kapott állampolgárságot, ezt a mostani kormányzati ciklus végééig egymillióra szeretnék kiterjeszteni. Akkor tudunk erős nemzetpolitikát folytatni, ha erős Magyarország áll mögöttünk - mutatott rá. Mint mondta, ezért is volt szükség az új gazdaságpolitikára, amelynek köszönhetően megállíthatták az országot a göröghöz hasonló válság felé vezető úton. Semjén Zsolt kiemelte: az erős nemzet része az erős önkormányzat is, amelyeket az állam folyamatosan támogat, ezért is van szükség a kormánnyal együttműködő felelős városvezetésre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!