Kőszeg

2017.06.02. 15:00

Mozgalmas nyár áll a kőszegi Dance Jam táncosai előtt

Idén is megtöltötték a lovagtermet a Jurisics-várban, és idén is varázsoltak a Dance Jam modern tánccsoport tagjai. Azóta pedig három országos bajnoki címmel gazdagodtak a lányok.

Bakos Ágnes

Izguló, büszke szülői tekintetek kísérték a legkisebbek önfeledt színpadi mozdulatait - velük kezdődött a gála. Aztán a nagyobbak is sorban színpadra léptek a Megélni a pillanatot című előadásban. A cím apropóján Földesiné Németh Csilla, a tánccsoport művészeti vezetője azt mondta: - Nehéz megélni a pillanatot. A színházban azt szokták kérni, hogy kapcsolják ki a mobiltelefonjaikat. Én most többet kérek. Azt, hogy ne gondoljanak a múltra, a jövőre, csak erre a pillanatra, hagyják, hogy hasson a zene, a mozdulatok - mondta. A táncsor végére, a fináléra a művészeti vezető is beállt a legidősebbek, a középiskolások közé.

Hagyományosan „hazai pályán”, a kőszegi Jurisics-vár lovagtermének színpadán zárta az évadot a Dance Jam. Színpadra lépett egy koreográfia erejéig középiskolás tanítványaival Földesiné Németh Csilla, a tánccsoportok művészeti vezetője

- Fontos minden érem, minden díj, amit kapnak a táncosok a munkájukért, de a legfontosabb az, amivé válnak ezalatt. Márpedig ezen a délutánon mérhető, hogy mennyit fejlődtek, mennyit gyarapodtak emberileg - fogalmazta meg Földesiné Németh Csilla. Az elismerések sorában a táncosoknak nagyon fontos a "saját díjuk". A gálán vehették át az év táncosa címet a legügyesebb Dance Jam-es lányok: az alsósok között idén Füzi Blanka, a felsősök között Hanák Rebeka kapta az elismerést.

Az ünnepélyes és látványos évadzáró után pedig rögtön folytatódott a versenyek sora a lányok számára. A Magyar Látványtánc Szövetség országos bajnokságán, a magasabb szintű A kategóriában mérette meg magát a tánccsoport tíz koreográfiával. A junior kategóriában rendkívül népes mezőny gyűlt össze: nyolc versenytársuk elől hozták el a bajnoki címet a kőszegiek a Fekete szív című koreográfiával. A duó kategóriában Csóka Éva és Csóka Sára a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel. Galambos Eliza és Hanák Rebeka ötödik helyen, Béres Zsófia és Lakatos Mirella a hatodik helyen végzett. Rebeka nem talált legyőzőre a modern szóló kategóriában: tíz induló között lett első az Első szerelem című táncával. Ugyanitt Eliza negyedik lett.

Budapesten, a Magyar Látványtánc Szövetség országos bajnokságán szerepeltek legutóbb a táncosok. Nem meglepő: mindegyik produkciójukkal kvalifikálták magukat a július elején rendezendő Európa-bajnokságra
Fotók: Büki László; Dance Jam

A Megszállott című koreográfia a kortárs táncok között a második helyen végzett, és ugyanebben a kategóriában Németh Anna szólója is második helyezett lett.

Mindegyik produkció kvalifikálta magát a július eleji Európa-bajnokságra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!