Kőszeg

2016.09.23. 18:57

Mutatjuk, ki készítette Kőszeg legjobb borát

Kőszeg-Cák - A Kőszegi Szüret pénteki nyitónapján a város borának a Stefanich pincészet kékfrankosát választotta a szigorú zsűri.

Turbók Attila

A fiatal borász este átvehette az elismerést a város polgármesterétől. A város bora cím elnyerése kapcsán Stefanich Kornéllal beszélgettünk. Stefanich Kornél szőlőjében chardonnay-val kedődött az idei szüret. A fiatal borász beszélt az újborról és a nagypapa borászati gyűjteményéről is.

- Az első és legfontosabb, hogy köszönetet mondjak a családomnak és azoknak az embereknek, akik a napokban is a szőlőkben dolgoznak azért, hogy az idén is finom borok kerüljenek az asztalokra - mondta Stefanich Kornél. S ha már a szőlőről volt szó, elmondta, hogy a szőlészetben - a jég és fagy miatt kicsit megkésve - a napokban kezdték a szüretet, az idén is hagyományosan a chardonnay nyitotta a sort. Stefanichékkal együtt idén is vagy negyven ember állt, áll be a sorok közé, hogy a meglehetősen vihar-, fagy- és jégvert szőlő mielőbb a pincébe kerüljön.

Fotó: Turbók Attila

- Annyit már most elmondhatok, az első fürtök is 17.5 fokos mustot adtak, ami jó eredménynek számít még akkor is, ha ennél jobb idő esetén ez egy fokkal magasabb lenne - mondta a fiatal szőlősgazda. A minőséggel nagyjából elégedett is, ám a termés mennyisége a tavalyi negyven mázsa helyett idén csak tíz lesz. Ha minden a pincébe kerül Stefanichéknál, chardonnay, kékfrankos rozé, kékfrankos, blauburger, merlot és pinot noir lesz belőle. - Az újbort általában Márton-nap környékén kóstoljuk meg, ez idén esetleg pár napot késhet az említett okokból, de ha megkóstoltuk, akkor a hagyományokhoz híven egy picit megpihenhet a szőlősgazda is, több időt tudunk a családra fordítani - mondta. Hozzátette, hogy ezt eleink is így csinálták, hiszen előtte a család apraja-nagyja a szőlőben dolgozott, ez itt a két gyermeket is jelenti. - Talán nekem is gyermekkoromban volt először a hátamon puttony, amibe alig fél vödör szőlő fért el, de nagyon büszke voltam a munkámra - mondta a fiatal cáki gazda. Stefanich Kornél szerint mindenhol, de a szőlőben még hatványozottabban fontosak a hagyományok. - A család Preisz ága a legnagyobb gazdák közé tartozott egykoron Kőszegen, édesapám is oda beházasodva „fertőződött meg" a szőlő szeretetével - mesélte Kornél. Nagyapja a borászatban a mesterség eszközeit is gyűjötte, napjainkra egy ezerdarabos kis múzeumot hozva létre Kőszegen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!