Kőszeg

2015.01.10. 09:54

Plusztámogatás érkezik Kőszeg városába

Kőszeg – A napokban jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, mely az egyes önkormányzatok feladatainak támogatása érdekében történő előirányzat átcsoportosításokat tartalmazza. A kőszegiek is örülhetnek, 80 millió forint plusztámogatás érkezik a településre.

Vas Népe

Az Orbán Viktor aláírásával megjelent dokumentum arról rendelkezik, hogy feladatainak biztonságos finanszírozása érdekében Kőszeg városa 80 millió forint támogatásban részesül a magyar kormánytól. Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a város részéről érkezett a megkeresés hozzá, mindent tegyen meg annak érdekében, hogy Kőszeg ismét támogatáshoz juthasson.

- Minden követ megmozgattunk Huber László polgármesterrel közösen tárgyaltunk Budapesten - mondta a képviselő, kiemelve, büszke arra, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is jelentős forrást sikerült Kőszegre hozni. Hozzátette: a mostani 80 milliós támogatással együtt a kőszegi önkormányzat bő egy év alatt 509 millió forintot kapott, ami nagyon komoly eredmény, és ebbe még nem számítottuk bele a pályázati forrásokat. - Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy mindemellett érkezik az a másfélmilliárd forint, amit a KRAFT stratégia megvalósítására idén biztosított a kormány - fogalmazott Ágh, aki szerint ezek a támogatások még inkább a kőszegiek javát szolgálják.

Huber László, Kőszeg polgármestere elmondta, a támogatás jelentősebb részét az oktatási intézmények működtetésére költik, de jut belőle a városüzemeltetésre, különös tekintettel a hulladékgazdálkodási és településtisztasági feladatok ellátására, valamint az új egészségház járóbeteg-ellátó részlegének eszközbeszerzését is sikerül megoldani.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!