Kőszeg

2016.07.01. 18:40

Sportpálya autókkal

Kőszeg - Megújulhat a Városmajor - a többi között erről is döntöttek a legutóbbi testületi ülésen a városatyák. Ebben szerepet kap a Bersek iskola sportpályája is.

Simán Klára

A testületi ülésen két, a lakosságot közvetlenül érintő, konkrét pályázattal kapcsolatban hoztak döntést a városatyák - a Területi Operatív Program támogatására számítanak mindegyiknél. Júliusban kell beadniuk mindkét pályázatot.

- Egyik meghatározó tervünk a déli városrész közlekedésének fejlesztésére vonatkozik - mondta el kérdésünkre Básthy Béla alpolgármester. - Szeretnénk elérni azt, hogy a város bejáratától , a kereskedelmi negyednél található körforgalomtól egy új út épüljön a lakótelep felé, összekötve a két városrészt. Ezzel felszabadulhat a jelenlegi forgalomtól túlterhelt Rákóczi és Rohonci utca, új fejlesztési területeket tárunk fel, és a gépjárművek a Pogányi út felé gyorsabban elérhetik a déli városrészt - tette hozzá az alpolgármester.

A több száz milliós összköltségű beruházásokhoz pályázni kell - mondta Básthy Béla alpolgármester Fotó Unger Tamás

Mint kiderült, a projekt összhangban van azzal a már korábban ismertetett tervvel, hogy a vasútállomás mellé költözzön a buszpályaudvar. Az említett útkapcsolat segítségével innen a várost megkerülve közlekedhetnének a tömegszállító eszközök Kőszeghegyalja és az állomás között.

Ezt a pályázatot július 7-éig kell benyújtani. A megvalósítás költsége nagyjából 300 millió forint körül lenne.

- A másik jelentős fejlesztési szándék a kőszegi Városmajor és a piac térségének fejlesztése - emelte ki Básthy Béla. Az alpolgármester beszámolt arról, hogy az elmúlt hetekben lakossági egyeztetés zajlott az ebben közvetlenül érintettekkel, majd június 15-én lakossági fórumot is tartottak az ügyben. Ezen több megfontolandó és hasznos javaslat is elhangzott. A legélénkebb reakciók a piac megújítására irányuló terv kapcsán érkeztek.

- Többen kifogásolták, hogy a terv szerint a Bersek József Általános Iskola aszfalt borítású sportpályája a szombati piacnapokon parkolóhelyként szolgálna az árusok számára - mondta el az alpolgármester, hozzátéve, hogy azóta már megszületett a megegyezés az intézménnyel, és sikerült eloszlatni az aggodalmakat.

- Megkerestük az iskolát, és egyeztettünk: ez a sportpálya most eléggé leromlott állapotban van. A projektben fel tudnánk újítani a pályát, amely labdafogónak is alkalmas kerítést kapna. A kerítésen két kaput nyitnánk - tette hozzá Básthy Béla. Kiderült, hogy a két kapu azért jó, mert szombatonként a piac felőli kapu lenne nyitva, így be lehetne jutni a pályára, ugyanakkor az iskola felőli kapu zárva lenne. Minden más napon a piac felőli kapu lesz zárva, így ilyenkor kizárólag a tanulóké a terep. A képviselő-testület lehatárolta a fejlesztés akcióterületét is. - A Városmajor területén a korszerű piac kialakítása mellett fontos szempont a belváros parkolási problémáinak megoldása - jelezte Básthy Béla. Az alpolgármester kiemelte, hogy mindezzel együtt nemcsak szép, új piacterület jön létre, de a város érintett közterületei is megújulhatnak, korszerűsödhetnek. A cél a belvároshoz illeszkedő, nívós terület létrehozása a szükséges kiszolgáló létesítményekkel. A mintegy 290 millió forintos összköltségű projekthez csatlakozik egy másik tervezett beruházás is, miáltal a városi tűzoltóság új, ideális helyre költözhet.

A felújítással a Városmajorhoz közeli területek üzletileg is felértékelődnek, várhatóan ott is beindul a kereskedelem - tette hozzá az alpolgármester.

Címkék#Kőszeg

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!