2012.12.04. 12:55
Amerikai nagybácsi az állam
Néhány napot egy dél-olasz kisvárosban tölthettem, ahol vendéglátóm elvitt egy új, uniós pénzből épült kereskedelmi centerbe.
Már a megérkezés sem volt semmi. Kopott verdánkhoz lépett két alak és 1 eurót kért az amúgy ingyenes parkolásért. Barátom leszurkolta a pénzt, majd kérdő tekintetemet látva fanyarul annyit mondott: ezek még délebbiek... A center elképesztő volt: hatalmas, feszített acélvázas csarnokkal, vasúti kocsik fogadására alkalmas előterekkel. Aztán raktárakkal, rézveretű vizesblokkokkal és így tovább. Csak egyvalami hiányzott belőle: az élet. Bájos szürrealizmusként öt-hat kóválygó embert láttunk csak a több focipálya nagyságú építményben. Mint kiderült, a calabriai város sikeresen pályázott az 50 millió eurós (!) beruházásra. Remek terveket adhattak be, de a működtetésre már senki sem gondolt, így lett kidobott az uniós pénz. A magyar kormány leírja az önkormányzatok adósságát. Nemesnek tűnő gesztus. Az állam most eljátssza az amerikai nagybácsit, ám a legvégén mindig kiderül: az állam mi, a polgárai vagyunk. Az is igaz, hogy részesültünk a meghitelezett, haszontalan javakból. Hiszen nem emeltünk szót a soha meg nem térülő beruházások ellen, drukkoltunk, kinek lesz nagyobb falunapja, vagy élményfürdője. Megyénkben is több mint száz település sóhajthat fel. De én azt a néhányat, közte Nárait, becsülöm igazán, amely egyetlen fillérrel sem lóg. És mégis vitték valamire.