Ahol a hajléktalan lepedőnyi parizerrel takarózik

Bár a gyermek- és ifjúsági irodalom ázsiója mintha nálunk is növekedne mostanában, a minőségi kortárs gyerekirodalomnak azért utána kell járni. Azt most hagyjuk, hogy amikor portörlés közben véletlenül a kezünkbe akad Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című könyve a múlt századfordulóról, az asztal szélén üldögélve képesek vagyunk végigolvasni, a kék lánggal föllobbanó Bunsen-lámpától a tragédiáig és addig a szívfacsaró, igazságtalan, mégis föloldozó, megnyugtató érzésig, hogy az élet nem áll meg : a fiúk ugrándozva továbblépnek (és a filmélmény!). Álljunk meg egy pillanatra a közhelyen: A Pál utcai fiúk nem is igazi gyerekkönyv vagy, mint minden jó gyerekkönyv, a felnőttnek is ad valamit. De ha A Pál utcai fiúk: fiús könyv ez, fiúszereplőkkel (amelyben egy lány, egy nő csak valamelyik fiú nővére vagy édesanyja lehet. Zászlót varr, kakaót hoz. Vagy, mint Ottliknál: megsimítja a homlokodat, ha lázas vagy.) És éppen a fiús könyvek nyomán juthatunk el a korábban nagyon is felnőttkönyvekkel jelentkező Pacskovszky Zsolt első Kishugó-kötetéig, amely a Betűtészta Kiadó gyöngéd felkérésére kifejezetten az általános iskolás fiúknak (vö! célközönség ) készült. Mert, ahogy egy interjúban olvasható, a magyar gyerekirodalomból nagyon hiányzott már egy ilyen szemtelen, elviselhetetlen, de mégis szerethető figura .

Nem csoda, hogy a gyerekek körében szinte váratlanul nagy sikere van Kishugónak, aki szemtelen a matektanárral, ráadásul nagyjából-egészéből végigalussza az órákat. Persze hogy rásütik: neveletlen fráter. (És az sem menti föl, hogy vág az esze, mint a borotva: jó tanuló, na. Csak nem az a magoló, stréber fajta.) Azt viszont senki se tudja, még Felhő Blanka sem csak Nagyhugó, a papája , hogy Kishugónak fontos küldetése van: éjszakánként egy titkos szervezetnél, az Álomrendőrségnél vigyázza gyerekek, felnőttek álmát. Rögtön útra kel, ha Flopi úr különös birodalmában a műszerek jelzik (és a kancsal, ámde rendkívül kedves, búgó hangú Lívia kiadja az utasítást), hogy valahol, valakihez éppen fenyegető rémálom érkezik.

Pacskovszky Zsolt író-műfordító első Kishugó-könyve nagy siker: Betűtészta-sorozat lesz belőle  Fotó: Barrato Sára

Mi lehet egy író-műfordító legnagyobb, legtitkosabb álma, mint az, hogy időről időre beleköltözhessen mások álmaiba?

Az Álomrendőrség módot ad a felnőtt Pacskovszky Zsoltnak, hogy Kishugó képében belesétáljon bárki álmaiba és igazi szuperhősként derűs, kávéillatú reggelt csempésszen az otthonokba. (A cím mögött persze azonnal fölsejlik akár az orwelli árnyék, mint poztív mögött a negatív. Ez is a felnőttíró ajándéka a felnőtt olvasónak.)

Nem csak a gyerekek körében népszerű a Kishugó-könyv amely a valóság és a mese határain egyensúlyoz nagy érzékenységgel, bátorsággal és arányérzékkel. A szerző azt mondja, van már olyan iskola, ahol kötelező olvasmány lesz. Ami tegyük hozzá azért is jó, mert az Álomrendőrség szinte észrevétlenül, a világ legtermészetesebb módján szembesíti az olvasót az élettel. Ahol nemcsak szelíd-szép Felhő Blankák mászkálnak, hanem például hajléktalanok is (akik bizony büdik ). A regény egyik legszebb (leggroteszkebb, legérzelmesebb) jelenetében kiderül, hogy a koszlott hajléktalan lepedőnyi parizerrel takarózik álmában. A könyv nyelvezete világos, egyszerű, jól olvasható miközben a sokat emlegetett felnőttek is megkapják a maguk pici mondatbombáit . De hát az álom maga is kétélű fegyver: egyrészt csupa szépség, másrészt a tudattalan és az emberi kapcsolatok sötétjébe visz.

Külön élmény (és gyöngyszem) a könyv utószava: Pacskovszky Zsolt 1968-ban született Celldömölkön. Álmodozó gyerek volt, sokat bámulta a messzibe induló vonatokat és az égen úszó felhőket. (...) A Kishugó-sorozat második kötetének az lesz a címe, hogy Kishugó és a levegőrabló. Zsolt azt mondja, hogy mindeközben a bátyjával, Pacskovszky József filmrendezővel közösen krimit ír: négykezes felnőtteknek.