Kultúra

2016.11.01. 13:57

A bónamenta íze – Grecsó Krisztián ötödik regénye is kötelező olvasmány

Szombathely – Hát megint itt vagyunk a WSSz-stúdióban, kezdődik a Kötelező olvasmány-szezon: Grecsó Krisztián érkezik új kötetével.

Ölbei Lívia

Megyünk utána, mellette elférünk. A nézőtéren szokás szerint főleg nők, ráadásul a Jelmezbál „a női sorsokra koncentrál: fiúregényre lányregény". Kirakós játék, krimi, családtörténet, történelem. Szembekötősdi és szembenézősdi. Mi lett a „bónamenta szemű" Kiss Annával? Ki ölte meg a holokauszt-túlélőből lett vidéki kántor gyönyörű lányát? Mit mindent rejt a főváros gyomra? A válaszokért – és újabb kérdésekért – persze el kell olvasni a regényt. És az előzőket, meg a következőt is.

„Ez mindig ilyen jó? Mert akkor máskor is jövök", mondja valaki a beszélgetés után, amikor Grecsó Krisztián mosolyogva és kitartóan, személyre szólóan dedikál.

Igen, a Kötelező olvasmány-esték általában ilyen jók: amint Lévai Balázs belép a stúdiószínpad játékterébe, megteremtődik az a könnyed, derűs hangulat, amelynek hullámaira olyan kellemes rábízni magunkat. A kötelező rítus szerint Lévai Balázs után Jordán Tamás következik. A bérleteladás jól áll, sőt: ilyen sokan még soha nem vásároltak bérletet. És most tényleg megérkezik a kedvesek között is kedves – és visszatérő – fővendég, Grecsó Krisztián. Alig múlt negyven, József Attila- és Aegon Művészeti Díjas író. A Jelmezbál az ötödik regénye. Ahogy a Magvetőnél megjelent kötet fülszövege mondja: „Írt hírlapot, librettót, drámát, dalokat, szerkesztette a Bárkát, a Nők Lapját. Hét éve az Élet és Irodalom munkatársa, Újlipótvárosban él." És többnyire „hazaiból" dolgozik. Ez most már így marad: Lévai Balázs – aki a szolgálati közlemény szerint nem egyszerűen beszélgetőtársa és olvasója, hanem régi és igazi jóbarátja is a szerzőnek –; szóval Lévai Balázs azt meséli, hogy körülbelül két éve, amikor véletlenül összetalálkoztak  a Duna-kanyarban, Fábry Sándor  megjegyezte: csak arra kíváncsi, hogy mi lesz Grecsó Krisztiánnal, ha elfogy  a „hazai". Akkoriban jelent meg a Megyek utánad, a negyedik Grecsó-regény.  Amit Fábry hazainak nevez, azt Lévai Balázs úgy fogalmazza meg kicsit máshonnan, hogy Grecsó Krisztián regényeiben újabb és újabb ajtók nyílnak, de a ház ugyanaz. A szerző pedig azt mondja, hogy ezek a regények reményei szerint „egymást is olvassák". Persze sose tudhatjuk, hogy a családi – személyes, valóság alapú – történetek mikor, hogyan váltanak át fikcióba. A szerzői bonmot úgy szól, hogy néha tulajdonképpen ő maga se tudja. (Hol vagyunk már az óvatlan  Pletykaanyutól, aminek följelentés lett a vége: volt, aki az időközben Sárasággá szublimálódott Szegváron magára ismert, viszont nem tetszett neki, amit lát. Ilyenkor hiába minden magyarázat arról, hogy más az élet igazsága, és más az irodalomé.) De innen nézve a Jelmezbál  pont, hogy nem csak hazaiból dolgozik. A szerző arra törekedett, hogy benne legyen a ma Magyarországa: temetőkultúrástul, termékbemutatóstul, a budapesti Váci útról belátható piaci televényestül. „Irigykedve olvastam Móriczot mindig. Az a Budapest, amit például a Rab oroszlánban megrajzol, szögletesebb, de plasztikusabb, mint Krúdy Budapestje, amely inkább álom a fővárosról."

A táguló Grecsó-univerzumban a Jelmezbál maga is úgy működik, mint valami patchwork, titkos (vagy nem  annyira titkos) hajszálgyökereken hozzákapcsolva a korábbi regényekhez. Grecsó Krisztiánnak ebben az értelemben Szabó Magda a példaképe, még a földrajzi kötődés is majdnem stimmel (Hajdú-Bihar, Viharsarok). Mert miközben Szabó Magda folyton új formákat, új lehetőségeket keresett, alapvetően folyton abból a bizonyos hazaiból dolgozott: az életműben nyomon követhető a figurák átalakulása, miközben kitapintható a közös eredő. Ha már Szabó Magda: a Jelmezbál a szerző műfaji besorolása szerint lányregény. (És még véletlenül sem keverendő össze Szabó Magda pöttyös könyvével, az Álarcosbállal!) Mindenesetre ha a Megyek utánad erősen  „pasi szempontú" könyv, akkor legközelebb „koncentráljunk a női sorsokra". Megfelelési kényszer? Nem, inkább kihívás. Főleg, hogy Grecsó Krisztián a családi történetek földolgozása nyomán azt a tapasztalatot szűrte le, hogy többnyire a nők voltak erősek, és a férfiak szálltak ki a játékból általában. És akkor ezen az úton megint visszajuthatunk akár Szabó Magdához. Bár, ha mélyebbre nézünk, ott „ember van, nem nő és férfi".

Fotó: Németh Richárd

És talán a béke: „Én csak festek. Nem vádirat ez, hanem regény." Amikor a szerző végképp kiteszi a pontot (kéziratot lead, kéziratot visszakér, esetleg törmelékekből újraépít), a vízenjáró boldogság-élmény  után rögtön következik az elkeseredés, hogy „kezdeni kell a következőt". Grecsó Krisztián ilyenkor, két regény között szokott elvállalni egy-egy színházi munkát. A színházi közegben aztán  rendszerint olyan  alaposan „helyreteszik a szerzői  egóját", hogy fordul a kocka: alig várja, hogy nekikezdhessen a regényírásnak. A legközelebbi Grecsó-regény ott kezdődik, ahol a Jelmezbál véget ér. Illetve nem egészen: az ötödik regény hetedik fejezete lesz a hatodik regényben az első.

Élet és irodalom útjai persze kifürkészhetetlenek. Történt, hogy Lehoczky Zsuzsa, az Operettszínház primadonnája elolvasván a Mellettem elférsz című Grecsó-regényt, találkozóra hívta a szerzőt: „A maga nagyapja tényleg szerelmes volt belém? ...miért nem szólt?"  Hogy szólhasson Grecsó Krisztián.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!