Kultúra

2014.12.21. 16:03

A festő, akinek kettős énje van - Kántor Sándor kiállítással ünnepelte 70. születésnapját

Velem, Kőszeg - A Velemben élő Kántor Sándorról, a Kőszegi Művészeti Egyesület egyik leghűségesebb tagjáról szakmai berkekben úgy tartják, nagyon jó művész. Nemrégiben volt 70 éves.

- Ha körülnézünk a kiállításon, Kántor Sándor színvilága vesz körbe bennünket: sárga, vörös, fekete, csupa archaikus jelentéstartalmú szín, mintha az ősidőket idézné. Ezt a különös érzésünket fokozza a sajátos képforma-választás, a triptichon, ami ha legtöbbnyire nem is szakrális jelentéstartalommal bír, de mindenképp valamiféle mágiához közelít.

Kántor Sándor: Az utolsó előadás - végzetes produkció című alkotása  (2007 vegyes technika). Fotók: Timár Gergely

A Kőszegi Művészeti Egyesület által rendezett kiállítás megnyitóján dr. Lőrincz Zoltán művészettörténész, az egyesület elnöke vélekedett így Kántor Sándor műveiről,színeiről. Festői eszközhasználatát alapvetően vizionárius szürrealistának, tárgyias és nonfiguratv szürrealizmusnak   nevezte. Van úgy, hogy egy képen belül egyszerre használja mindkettőt.

Variációk találkozásokra - az első találkozás.

Az is elhangzott: Kántor Sándornak kettős énje van. Az  egyik énje nonfiguratív, a másik figurális.
- Figurális műveiről leginkább a háromsoros haikuk jutnak eszünkbe. Olyan táji emlékképek, amik csak szinte jelképesen jelenítik meg a természetet, a tájat. Szinte csak a képletét adják vissza a látványnak, szinte csak tájidézetek. A kínai-japán képalkotásnál találkozhatunk ezzel a tájidézet magatartással, tehát a haiku-hasonlat kétszeresen is indokolt - vélekedik a művekről dr. Lőrincz Zoltán.

A 70 éves, mosolygós művész Velemben él. Egy ősi helyen, ahol az embert mindig megérinti az idő múlása. Remélhetően még sokáig érzi ezt, sok kiváló művel örvendezteti meg közönségét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!