A fiú, akinek tele van a feje dallal

Van egy szombathelyi srác, aki újabban filmekhez ír zenét. Újabban, hiszen néhány éve még egyáltalán nem foglalkozott a filmekkel. Sőt, mivel az egész eddigi élete összesen is csak pár év, rákérdeztem az utóbbi másfél évtizedre, remélve, hogy meglesz a magyarázat, hogyan van az, hogy valakinek öt film végére is odabiggyesztették a nevét, mint zeneszerző, pedig alig múlt húszéves. Puskás Mátyás hatévesen kezdett foglalkozni a zenével. Na, nem úgy, mint Mozart, hogy hangversenyeket írt, hanem csak mint afféle gyerek, aki megkapja élete első gyerekszintijét, és hallás után lepötyögi a Nino Rota-féle Rómeó és Júliát. Jobb kézzel, éppen csak a dallamot. Amikor a zenei előképzettségét firtatom, kiderül, az kimerült az énekórán megtanult: dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dóban. Ezt aztán csak át kellett ültetni a billentyűzetre. Matyinak nincs abszolút hallása. Egy hallott hang után nem mondja meg csalhatatlanul, hogy az, teszem azt egy harmadik fekvésű fisz, de ha történetesen van egy gitár a kezében, tudja, hogy hova kell nyúlni ahhoz, hogy az a hang megszólaljon. Ahogyan fogalmaz, inkább érzi, mint tudja.

Ha úgy van, egy dobfelszerelés sem hozza zavarba Puskás Matyit

Tízévesen aztán a bolhapiacról került egy rozzant elektromos gitár, a gyerekszinti meg száműzve lett a polc tetejére. A gitárral is viszonylag gyorsan haladt. Először, átka a zongorának, itt is csak a dallamjáték ment. Az akkordok, az összhangzattan még csak gyerekcipőben jártak Matyi fejében, de ezért senki nem szólt. Egyrészt mert maga Matyi is bőven gyerek volt, tanár pedig nem látta, így amúgy sem volt senki, aki szóljon. Majd csak most 12 évesen fog beülni gitárórára unatkozni másfél évet, ami arra azért jó volt, hogy azokat a tudását átütő lyukakat betömködje, amiről nem is tudta, hogy léteznek. Igaz ekkor egy suli-bulis fellépés előtt osztálytársa elárulta, létezik a gitárnál olyan is, hogy hangolás. Ekkoriban, hangulatához illően, a Nirvana-dalok mentek. Na, nem a populárisak, inkább a kiadatlan dalok szólaltak meg minduntalan, napi három-négy órában. Matyi a családi problémák elől ugyanis a zenébe menekült, és mivel barátai nem nagyon voltak - ahogyan fogalmaz -, ekkoriban a tipikus nyomi srácok közé tartozott -, minden szabadidejét a zenének áldozta.

Matyi koravén srác, a mondatai, meg a tettei is ezt igazolják, mások is ezt mondják róla, sőt magáról is így gondolkodik. Barátai most is a legalább négy évvel idősebb korosztályból kerülnek ki. Tizennégy évesen sem volt ez másként, amikor megismerte négy évvel idősebb barátját, Varga Dominiket, akivel 2010. február 28-án megalakították az Újvilág utca nevű zenekart. Hogy honnan a név? Egyszerű, ebben az utcában volt akkor a próbatermük - a jól hangzó, többletjelentéssel bíró név kapóra jött. Bajban akkor lettek volna, ha például az Engels Frigyes utcában próbáltak volna, bár ki tudja, a lényeg úgyis a zene. Ekkoriban hatalmas változáson ment át Matyi is és a zenei ízlése is. Ő kinyílt, ízlése pedig megváltozott. A Nirvana-féle dárkos vonal kezdett kivilágosodni. Dalokat írtak, alkottak. Ami pedig barátja Beatles- és az ő Nirvana- szeretetéből megfogant, az egy meghatározhatatlan stílusú szerelemgyerek-zeneszörny lett. Ahogyan Matyi fogalmaz: egy kicsit Kispál, egy kicsit Kiscsillag, egy kicsit 30Y. Röpke egy év leforgása alatt aztán sikerült is összerakniuk egy működő zenekart, amivel már ki lehetett állni emberek közé, és nem csak a rokonok jöttek el és nem csak ők dicsérték. Mások is. Két éve például voltak a Volton. Amikor felvetettem, hogy ennyi idősen én még javában húztam magam után a dömpert, kiderült, az ő gyerekkora sajnos nem volt az a játszadozós gyerekkor, éppen ezért gyorsan véget is ért. Tizenhat évesen aztán megfogadta, elkezd zongorázni, úgy igazán, nem olyan gyerekszintis szinten.

Megnevezni nem mindig tudja, de ösztönösen megtalálja a hangokat Fotó: Szendi Péter

Mert a gitározás jó, ezt érezte, de ahhoz már kevés, hogy rendesen ki tudja fejezni magát. Akkoriban legalábbis így gondolkodott a hangszerekről. Három-négy hónap alatt aztán megtanult egy Havasi-darabot. Látta, hogy ez megy, így tovább tanult. Nem tanártól, csak úgy magától. Mikor szerzett egy 88 billentyűs hangszert, jöhetett a dal-írás. Írt is gyorsan egy zongoradarabot, amit aztán iskolájában, a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban el is játszott. Gondoltam, elkérem a kottáját, vetek rá egy pillantást, sajnos azonban a darab csak Matyi fejében van meg. Leírva nincs. Bár a kottaolvasást időközben megtanulta magától, ám mint megtudtam, a helyzet az, hogy amit egyszer megtanul, azt már nem is nagyon tudja elfelejteni. Így aztán Matyi húszéves fejében mostanra jó sok dal kavarog. Ez jó, viszont van egy rossz tulajdonsága is. Mint mondja, nem egy türelmes ember. Ha valamit félóra alatt nem tanul meg, akkor azt inkább abbahagyja. Pechjére nemcsak Havasi-darabokat tanulgatott hallás után, hanem Chopin-eket is. Ebbe pedig hamarosan beletörött a bicskája. Na, de sebaj, mivel ekkor már 2013-at írunk, amikor is új korszak jött. Miután ugyanis a zongorázásba némileg beleunt, jött a vers- és novellaírásos korszak.

Csináltak is barátjával egy Bájolót, amolyan versmondós-zenés estet. Itt aztán vesztére filmesekkel ismerkedett meg, akik felvetették, mi lenne, ha írna zenét a filmjeikhez. Írt is. Aki pedig azt hiszi, hogy ez úgy megy, hogy a zenész megnézi a filmet, átlényegül, kiköltözik az erdő közepébe egy szál zongorával, az nagyot téved. Ugyanis a filmesek imádnak zenére vágni, szóval sokszor a zene az első. Másrészt itt már inkább a számítógépen születnek a dallamok. Így történhetett, hogy bár most is szerez zenét filmekhez, első számú projektje mára már az elektronikus zene írása. Most ebben utazik. Véletlenül az is kiderült, tud dobolni és énekelni is, igaz utóbbi már csak a fürdőszobában megy, de azért egyszer sikerült elcsípnie egy második helyet. Még régen, 14 évesen, hat éve.