Kultúra

2016.12.22. 19:45

A képzőművész Kassák Lajos

Répcelak - Kassák Lajos válogatott képzőművészeti alkotásaiból nyílt kiállítás. Új elnöke van januártól a Nyitott Tér Kulturális Egyesületnek.

Budai Dávid

A Nyitott Tér Kulturális Egyesület 15 éves jubileumi ünnepségén megnyílt a különleges tárlat Kassák Lajos műveiből. Dr. Gálig Zoltán művészettörténész, főmuzeológus beszédében hangsúlyozta: az 1887-ben született és 1967-ben elhunyt Kassák Lajos a magyar avantgárd kiemelkedő képviselője volt. Egyszemélyben volt költő, író, képzőművész, művészeti kritikus, kulturális események szervezője, nemzetközi kapcsolatépítő és nem utolsósorban fontos folyóiratok szerkesztője, főszerkesztője, úgy mint a Tett, a Ma, a Dokumentum, a Munka vagy a Kortárs.

Dr. Gálig Zoltán művészettörténész, főmuzeológus volt a tárlatvezető az egyesület jubileumán megnyílt Kassák-kiállításon Fotó: Garas Kálmán

A Szombathelyi Képtár nyitásakor még nem rendelkezett a későbbi Kassák Lajos kollekciójával. Tevékenységét ekkor korai munkáinak, címlapterveinek utánnyomatai, illetve eredeti Ma folyóiratok dokumentálták. 1986-ban sikerült Kassák Lajos özvegyével olyan szerződést kötni, amelynek nyomán 63 Kassák Lajos-mű került a Szombathelyi Képtár gyűjteményébe. Ez a kollekció a képzőművészt mutatja be. Minden alkotói korszaka megjelenik a répcelaki kiállításon, ahol helyet kaptak a művész munkái közül korai darabok is, közöttük egyik első rajza, amely bár természetelvű ábrázolás, de már mutatja a későbbi konstruktivizmus jegyeit is.

Mészáros Imréné lesz az egyesület új elnöke Fotó: Garas Kálmán

Klasszikus avantgárd periódusát a már említett nyomatok és eredeti munkái képviselik. Elhangzott, hogy a művész 1946 után jó ideig Békásmegyeren élt, ahol a természeti látvány is motívuma lett. A január 7-éig megtekinthető kiállítás ennek a korszaknak a legszebb darabjait is tartalmazza. Az ötvenes években Kassák visszatért az absztrakt festészethez, majd az évtized végére sikerült elérni hogy 1960-ban és 1963-ban Párizsban állíthatta ki műveit. Kassák Lajos képzőművészetének rangját a hazai és nemzetközi siker egyaránt fém-jelzi.

A répcelaki kiállítás azért is különösen fontos, mert 2017-ben ünnepeljük Kassák Lajos születésének 130. évfordulóját, valamint emlékezünk meg halálának ötvenedik évfordulójáról - hangsúlyozta Garas Kálmán, az egyesület frissen lemondott elnöke, akitől megtudtuk: az egyesület nem marad vezető nélkül, ugyanis 2017. január 1-jétől Mészáros Imréné Márta lesz az új elnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!