A könnymutatványosok legendája, tűzpiros cérnával: a 20 éves Mesebolt Vitéz László családját és Koltai Róbertet is meghívta

A Kemény-Korngut család hagyatéka

A Brenner óvoda emeletén két nagy termet rendeztek be a Kemény-Korngut család csodálatos hagyatékából, amely fölött ma alapítvány rendelkezik. Ez az alapítvány hozta létre néhány éve a Kemény Henrik-díjat is, amelyet egyébként a Mesebolt Bábszínház igazgatója, Kovács Géza bábművész-rendező vehetett át elsőként a bábos szakmában. Erről persze a születésnapi tárlatnyitón nem esik szó (Kovács Géza szerényebb annál, meg hát az az alkalom már megvolt), de azért jó emlékezni és emlékeztetni erre a nem mellékes kitüntetésre.

A két terem két bejárata között viszont hétfőn délután az a paraván fogadja a közönséget, amely a meseboltos Vitéz László-előadáshoz készült: a halhatatlan pirossipkás bábut – és társait – az új generációból Takács Dániel vette a kezére, partnere Lehőcz Zsuzsa, az Elásott kincs tervezője Boráros Szilárd, rendezője Kovács Géza. (Íme, a Kemény Henrik-díj oka és bizonyítéka.) Most is szól a fájdalmas-szép harmonika, a 100 perces várakozást jelző tábla egyperces várakozásra vált, és már ott is van a palacsintás bábu a paraván fölött, hogy egy fergeteges akrobata-produkció után ki tudja, hányadszor megint jól fejbe kólintsa a halált a palacsintasütőjével.

És ezen a ponton „Sose halunk meg!” fölkiáltással fölkérje Koltai Róbert színművész-rendezőt a kiállítás megnyitására. Koltai Róbert – talán a harmonikaszó teszi, talán valami más – szinte megilletődve lép ki a paraván elé. Azt mondja, sok-sok éve volt szerencséje együtt, egy műsorban föllépni Kemény Henrikkel, akinek a világa úgy elbűvölte, hogy majdnem elfeledkezett a saját produkciójáról. De most nem feledkezik el. Az egyetlen dal következik, amelyet a'capella el mer énekelni, a „Legyen úgy” a Sose halunk meg-musicalből. Szipognivalóan szép Dés-keringő arról, hogy „lesz őszre tél, szenvedély, és a rosszat elfelejtjük - és tavasz, nyár megtalál, minden reggel újrakezdjük”. Ezután nem következhet más, mint Heltai Jenőtől A vén kocsis dala, amely minden porcikájában a vándormutatványosok életét hordozza.

A galíciai bevándorló cipész családja magyar kultúrát teremtett

Koltai Róbert, a vándorszínész és rendező már megy is tovább: főpróbahete van a WS Színházban. Kovács Géza bevezetésképpen arról beszél, hogy a bevándorló galíciai cipész, Korngut Salamon családja magyar kultúrát teremtett: az a vásári bábjáték, amit a Kemény-Korngut család tagjai 100 éven át folyamatosan míveltek, igazi hungarikum.

A többgenerációs hagyatékot a Kemény-Korngut Alapítvány gondozza. Ahhoz, hogy ez a kiállítás Szombathelyre is eljusson, többek támogatására volt szükség. Nem ünneprontásból, de azért jegyezzük meg, hogy a Brenner óvodában jó helyen van a tárlat, de milyen jó helyen lenne egy igazi szombathelyi bábszínház-épületben; a szakmailag rendkívül sikeres 20 éves Meseboltnak egyelőre nincs méltó otthona.

Lyukas palacsintasütő, Liliom árnya suhan át

De most kerüljünk beljebb. Az első írásos feljegyzés 1897. január 26-áról való: ekkor kapott engedélyt Korngut Salamon, hogy Magyarországon (Budapest székesfőváros kivételével) dal-, testgyakorlat- és bűvészeti előadásokat rendezhessen. Harminc év múlva pedig mégiscsak ott állt Kornguték bábszínháza a Népligetben, a Mutatványos téren: a Koller Cirkusz sátrával szemben, a Japán húzogatós szerencsejátéka mellett, a Planetárium csücskében. Salamon kisebbik fia, Henrik, a 30-as években vette fel a Kemény nevet. Ő faragta, festette a bábokat, felesége, Kriflik Mária a ruhákat, kulisszákat szabta-varrta. Három gyerekük született: Henrik (Heni bácsi, az utolsó mohikán), Mátyás és Katalin.

A kiállítótérben látható bábok, paravánok és egyszerre vidámítanak meg – és szorítják el a szívet; de nagyon. Főleg a régiek. Az a Vitéz László-bábu, amelyiknek (akinek) gondosan meg van foltozva a ruhája ujja, tűzpiros cérnával. A paravánon ott lóg a lyukas palacsintasütő. Volt sok dolga, az igaz. Mintha Molnár Ferenc hintáslegénye, Liliom is itt lenne velünk. Leszól valahonnan föntről, Julikára gondol, és eldúdolja azt a szép, kicsi keringőt. Hogy „tavasz, nyár, megtalál, minden reggel újrakezdjük”.