Kultúra

2017.04.12. 17:05

A műhely: 25 éves a Váci iskola képzőművészeti képzése

Jubilál a szombathelyi Váci iskola képzőművészeti képzése. Kiállítás nyílt és emléklapot kapott az intézmény.

Bakos Ágnes

- Az első harmad a 25 év története fényképeken. Utána volt tanítványaimtól önéletrajzok, elég vegyes. Van, aki művész lett, de van, aki más pályát választott. A harmadik pedig egy volt tanítványom, Vörös Máté, aki már a Művészeti Szakgimnáziumban tanár, volt vácis, aztán művészetis gyerekek munkáit hozta el - mutatta be a Váci Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola aulájában nyílt összegző kiállítást Vörös Lívia tanárnő. Ezúttal ő volt a főszereplő, hiszen az ő kezdeményezésére és munkája nyomán kezdődött képzőművészeti képzés a Váci iskolában éppen 25 évvel ezelőtt. Németh Gábor igazgató természetesen a többi egykori és mostani pedagógus és iskolai dolgozó munkáját is megköszönte, azokét, akik szintén sokat tettek a színvonalas képzés működtetéséért.

Németh Gábor, a Váci Mihály Általános Iskola igazgatója, az ünnepelt, Vörös Lívia, a képzőművészeti képzés motorja, valamint Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész a jubileumi kiállítás megnyitóján
Fotó: Nagy Jácint

Dr. Puskás Tivadar polgármester emléklapot adott át az iskola igazgatójának. Úgy fogalmazott, hogy a Váci iskola a képzőművészet egyik alapja, bázisa Szombathelyen.

- Lehet művészet nélkül élni, de minek. Az élet kényelmét és értelmét adja - mondta köszöntőjében a polgármester. A vácis diákok munkái az elmúlt 25 évben az öt földrész több mint 25 országába jutottak el és értek el sikereket - idézte fel az összegző kiállítás megnyitóján Tóth Csaba, Munkácsy-díjas festőművész. Úgy fogalmazott, hogy a képzőművészeti oktatás motorja Vörös Lívia. Az ő érdeme, hogy egy lakótelepi iskolában virágozhat a művészet. Tóth Csaba azt mondta, a pályája során soha nem találkozott ilyen alázattal, mint ahogy Lívia a diákjaihoz, a képzőművészet oktatásához áll. Szerinte "városi kincs" a tanárnő és javasolta a polgármesternek, hogy (a hungarikumok nyomán) legyen "savarikum" a tanárnő és a kimagasló képzőművészeti oktató munkája. A háromrészes kiállítás egy hónapig lesz a Váci iskola aulájában: bárki láthatja az elmúlt 25 év legfontosabb sikereiről szóló beszámolókat és azt is, hol tartanak az itt gondozott tehetségek. Lívia (szokásos szerénységével) nem mondott beszédet a megnyitón: a tablók magukért beszélnek. Miután fogadta a gratulációkat, csak annyit jegyzett meg a tanárnő, hogy újabb, ezúttal Japánban elért diáksikerről szeretne mielőbb beszámolni...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!