A suliszínház ügynökei titkos bevetésen a WSSz-évadnyitón

Nem is olyan régen még kardinális kérdésnek (de legalábbis egy darabig jól elrágcsálható gumicsontnak) tűnt Szombathelyen, hogy van-e értelme színészeket oktatni egy olyan városban, ahol nem működik színház. A kérdés hála istennek (vagy másnak) eldőlt: 2008-ban megkezdte működését a Weöres Sándor Színház, amely elkezdte nevelni a saját stúdiósait – akik közül többen ma már a társulat teljes jogú tagjai. A WSSz létezése más dimenziót adott az amatőr-, illetve diákszínjátszásnak is. A kulcsember Szombathelyen ebből a szempontból Németh Gyöngyi, aki előbb a táncos-zenés produkciókat létrehozó Homo Ludens-csoport, mostanában pedig a Reményik Suliszínház vezetőjeként tart fönn eleven kapcsolatot a WSSz-szel.

A „homoludenszesek" annak idején rendszeresen részesei voltak a karneválszínházi előadásoknak, a csoportból Ostyola Zsuzsa ma már rendszeresen feladatokat kap a WS Színházban, ahogy Németh Gyöngyi is gyakran föltűnik a színpadon (legutóbb például Az üvegcipőben, vagy éppen az iseumi Rómeó és Júlia-show-ban). Van abban valami mély és valószínűtlen szépség, hogy a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola művészeti igazgatóhelyettese, a színjáték tanszak vezetője – vagyis a pedagógia-, testnevelés- és drámatanár Németh Gyöngyi – a Montague-fiú édesanyját játssza az Iseumban, és kétségbeesett kiáltása - „Hol van Rómeó?" - még sokáig visszhangzik a néző fülében.

Legutóbbi beszélgetésünknek körülbelül egy éve éppen az volt az apropója, hogy a Reményik iskolában Gyöngyi vezetésével nagy sikerrel működő, egyre izgalmasabb – a szöveg mellett a látványra, a mozgásra is nagy gondot fordító - előadásokat létrehozó diákszínjátszókör, a Reményik Suliszínház bázisán, komoly akkreditációs folyamat végén zöld utat kapott az alapfokú művészeti iskola. Az első tanévben három tanszak működött: a környezet- és kézműveskultúra tanszak, a néptánc tanszak és a színjáték tanszak. Mindhárom bevált, sőt, bővült a kínálat: az idén a zeneművészet is megjelenik a művészeti iskola palettáján (három tanszakkal: vonós, fúvós, billentyűs), a néptánc mellé pedig bejött a modern tánc, azaz a „játékos gyermektánc" is.

A Kivi súlyos problémákat tárgyal (Fotó: Reményik Suliszínház)

Gyöngyi azt mondja, azért maradtak Sziráczky Rita táncpedagógussal a modern tánc, illetve „játékos gyermektánc" elnevezés mellett, mert a „kortárs tánc" nem nagyon váltott ki érdeklődést."Kortárs tánc? Az mi?" Talán többen még meg is ijedtek tőle egy kicsit. Pedig a kortárs tánc kifejezőeszközei rendkívüli módon közel állnak a fiatalokhoz; nem is gondolnák, hogy mennyire. A különböző művészeti ágak, tanszakok természetesen összedolgoznak, ahogy azt Németh Gyöngyi – az „összművészet" nevében – eredendően eltervezte.

Mindeközben Gyöngyi nagy erőket mozgósít a problémamegoldó drámajáték szombathelyi meghonosítása érdekében. A TIE (Theater in Education – színház a nevelésben, oktatásban) hazai guruja, Kaposi László hatására szerelmesedett bele az angolszász eredetű, világszerte hatékonyan működtetett módszerbe. Erre épül a Reményik Suliszínház legújabb, szép és nagyon erős előadása, a Kivi, amely a kanadai Daniel Danis ifjúsági drámája nyomán színre vitt, mozgásszínházi elemekre és narrációra épülő szerelmi történet: az egymás iránti felelősségről, a túlélésről. A valóságon alapuló fikció szerint nyomornegyedeket törölnek el a föld színéről a városfejlesztés érdekében, gyerekek válnak otthontalanná: „A történet a XXI. század